50 éves lesz Posh Spice

Vágólapra másolva!
Közel három évtizede robbant be a zeneiparba Victoria Beckham, aki április 17-én tölti be az 50. életévét. A kilencvenes évek egyik sikeres lánybandájának, a Spice Girlsnek tagja ismertségét ügyesen kamatoztatva sikeres üzletasszony, illetve David Beckham egykori sztárfocista felesége lett. Kiderült, hogyan készül születésnapjára.
Vágólapra másolva!

Gyönyörű, befolyásos, okos, gazdag - leginkább ezek a jelzők hangzanak el Victoria Beckham kapcsán, aki április 17-én családja körében ünnepi 50. születésnapját. Az egykori egyik Spice Girl férjével, David Beckhammel, és 4 közös gyermekükkel együtt ünnepel majd vidéki rezidenciájukon, Oxfordtól nyugatra.

Társasági esemény is lesz a születésnapból

Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy Victoria Beckham ennyivel letudja 50. születésnapját. Szombaton ugyanis egy exkluzív londoni éttermet kibérelve rendez privát partit nagyjából 40 kiválasztott barát és közeli munkatárs számára – tudta meg a The Sun.

Victoria és David Beckham, minden idők egy leghíresebb sztárpárosa
Fotó: victoriabeckham@instagram 

A lap azt is írja, hogy azok a fotósok, akik hosszú idő át tartó lesben állást vállalnak azért, hogy olyan képet készíthessenek, amin minden egykori  Spice Girls-tag jelen van, alighanem csalódni fognak. Nem érdemes arra számítani, hogy amolyan spontán újraegyesülése fog megtörténni az egykori sikercsapatnak, függetlenül attól, hogy lehet számítani egy-egy zenekari tag felbukkanására Victoria Beckham partiján.

A vendéglista azonban ettől függetlenül is illusztris, hírességek (Gordon Ramsay, Eva Longoria), és több volt brit miniszterelnök is szerepel rajta.

Az ünneplők bizonyára az ételre és az italra sem panaszkodnak majd. A legjobb séfek készítette fogások mellett válogatott pezsgő-, tequila- és borkínálat várja majd a vendégeket, köztük Victoria Beckham kedvenc borával, a Chateau Mouton Rotschilddal, melynek 3000 font (kb. 1,3 millió forint) körül lehet kapni palackját.

Kirobbanó formában és új tervekkel várja az ötvenediket

Felmerül persze a kérdés, hogy a sikeres énekesnő-üzletasszony hogyan éli meg azt, hogy hamarosan a hatodik x-be lép. 

A sztárt közelről ismerő források szerint a születési évfordulójához közeledve Victoria Beckham is sok mindent átértékelt magában életkora kapcsán, de összességében nem tekinti semmilyen módon drámainak ezt az életkort.

victoria beckham
Victoria Beckham egy 2020-as felvételen egy londoni divatház kollekciójában
Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

 Ismerői elmondták azt is: Jennifer Lopezhez, Jennifer Anistonhoz és Naomi Campbellhez hasonlóan, ő is 

kirobbanó formában van, és amellett, hogy fantasztikusan néz ki, munkájával kapcsolatban is tele van ambícióval és ötletekkel.

Saját neve alatt forgó márkája ugyanis 13 év után végre újra nyereséget termel. Ennek kapcsán és más új ötletei miatt előfordul, hogy az egykori Spice Girl 14 órát is dolgozik egy nap - árulták el ismerősei a lapnak.