Súlyos agyműtétjéről mutatott képet a rákbeteg színésznő

Shannen Doherty
Shannen Doherty a Bűbájos boszorkákban
Vágólapra másolva!
Shannen Dohertynél 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, ami azóta szétterjedt a színésznő testében, több műtéten is átesett, mégsem adja fel a küzdelmet. Célja, hogy minél több emberhez eljusson, mivel jár a rákbetegség, ezért sokszor felkavaró tartalmakat tesz közzé a kezelésekről, vagy arról, hogyan érzi magát azok után.
Vágólapra másolva!

Az 52 éves színésznő lassan tíz éve küzd a felépüléséért, hiszen egy jobb időszak után sajnos újra kialakult nála a rák. Doherty mégsem adta fel a fájdalmas kezelések és műtétek ellenére sem.

Nem akarok meghalni. Még nem végeztem az élettel. Nem végeztem a szeretettel.

Nem fejeztem be az alkotást. Még nem végeztem be azt, hogy jobbra változtassam a dolgokat. Egyszerűen csak... nem végeztem" - mondta korábban a Bűbájos boszorkák egykori sztárja, aki most tavalyi agyműtétje előtt készült fotót mutatott a közösségi oldalán, és a bejegyzésben elmagyarázta, hogy mi történt és hogyan érezte magát ebben a helyzetben.

2023 januárjában agyműtéten estem át, hogy eltávolítsanak egy daganatot. Ezek a homlokomon lévő dolgok a tumorok feltérképezésére szolgáltak. 

Akkor közel sem kérdeztem eleget, mert a félelem és az a túl sok történés túlságosan lefoglalt. Az viszont annyira klassz, hogy utána beszélgethettem Dr. Ray Chuval, az agysebészemmel és hű, akkor nagyon sok mindent megtudtam a műtétemről! Ó, és ez a kép akkor készült, amikor beadták a különböző nyugtatókat, mielőtt elaltattak a műtéthez. Elég nyilvánvaló, hogy megszerettem őket" - írta a fotóhoz a színésznő, aki a rákbetegségéről szóló podcast hallgatására biztatja azokat a követőit, akik szintén hozzá hasonló helyzetben vannak.

Az eredeti bejegyzést a linkre kattintva tekintheti meg.

Shannen Doherty
Shannen Doherty 2015 óta küzd a rákkal
Fotó: J. Fiengo / Shannen Doherty Facebook