Itt a nagy Megasztár-nosztalgia - mutatjuk az időutazást - videók

Rúzsa Magdi, Megasztár
Rúzsa Magdi, Megasztár
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Kétségkívül a Megasztár a hazai tévézés elmúlt évtizedeinek legfontosabb zenei tehetségkutatója, amely kikerülhetetlen és kihagyhatatlan volt: az élő adások után erről beszéltek az emberek a munkahelyen, boltban, iskolában. Milliók látták, milliók szerették és értékelték, a megasztárosok országos turnéi pedig sportcsarnokokat töltöttek meg. Az ősszel visszatérő show olyan előadókat adott az országnak, mint Tóth Vera, Oláh Ibolya, Caramel, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi, Király Viktor, Radics Gigi, Tolvai Reni.
Vágólapra másolva!

A műsort a mai kor igényeire szabják és megújítják, a nyereménnyel pedig szintet lép a csatorna. A Megasztár történetének eddigi legnagyobb nyereményét kapja a győztes: 40 millió forintot, dalfelvételt egy világhírű Los Angeles-i stúdióban, és egy videoklipet. “Számomra sorsfordító élmény volt a Megasztár! Olyan lehetőséget kaptam ettől a műsortól 20 évvel ezelőtt, ami tényleg megváltoztatta az életem” – mondta Molnár Ferenc Caramel. Hozzátette: hisz benne, hogy ez a sikeres formátum 2024-ben is óriási lehetőséget jelenthet a tehetséges fiataloknak. 

Caramel a 2. Megasztárban
Caramel a 2. Megasztárban
Fotó: TV2

Tóth Gabi és Palcsó Tamás:

Pély Barna a Megasztár első három évében volt tagja a zsűrinek: "A Megasztár húsz évvel ezelőtt egy olyan műsor volt, ami műfajában egyedülállóvá tette a magyar kereskedelmi televíziózás történetében. Együtt drukkoltak családok a kedvenc énekeseiknek, és hétről hétre összegyűltek emiatt a tévéképernyő előtt. Amikor Molnár Ferenc Caramelt először hallottam énekelni a saját dalát a cappella... Nem tudtam, de biztosan éreztem, hogy ő fog nyerni a második szériában. Most már kevésbé lennék egy-két versenyzővel kemény, és sokkal érthetőbben fogalmaznám meg a gondolataim, de ugyanaz lenne a lényege az üzenetemnek, mint akkoriban" - magyarázta. 

Rúzsa Magdi a Megasztárban
Rúzsa Magdi a Megasztárban 
Fotó: TV2

Azt is megosztotta, hogy habár nem kérték még fel, de szívesen része lenne a nagy show-nak. „A Megasztár meghatározó része volt az életemnek, úgyhogy nagy valószínűséggel visszaülnék abba a székbe, ha felkérnének, és talán újra elhangozna számból a mondat, hogy: Ez nem jött át!” – tette hozzá. 

Rúzsa Magdi - Highway to hell:

Novák Péternek is meghatározó műsor volt: "A Megasztár a legnagyobb hatású tehetségkutató Magyarországon. Egyedülállóan tudta formálni a közízlést. Nagyon büszke vagyok a versenyzőkre, és arra a színes zenei palettára, amit hétről hétre összeállítottunk. És arra, hogy ezt értékelték a nézők.” 

Tolvai Reni – Summertime

“Sokakkal a mai napig jóban vagyok, Presser Gáborral például a tavalyi nagykoncertjén is együtt dolgoztam. Pély Barnával is voltak közös projektjeink. A versenyzők pályájának alakulását is követem. Nagyon büszke vagyok például Puskás Petire, aki a műsor alatt titkos kedvencem volt, mert a fiatal kori önmagamra emlékeztetett. De Bochkor Bíborka is megállta a helyét, hiszem zenekarával a Magashegyi Undergrounddal kifejezetten sikeres" - jegyezte meg.  

A cikk folytatódik, lapozzon!