Az intenzív osztályon, kómában van az ismert pornósztár

Emily Willis 2023-ban egy tévés fesztiválon
Emily Willis 2023-ban egy tévés fesztiválon
Fotó: Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
A család szerint nem túladagolás okozta a bajt.
Vágólapra másolva!

A 25 éves Emily Willis-t február 5-én szállították egy kaliforniai klinikára - egy malibui hírességeknek fenntartott rehabilitációs intézményében részesült kezelésben, mielőtt a kórház intenzív osztályára került.

Emily Willis 2023-ban egy tévés fesztiválon
Emily Willis 2023-ban egy tévés fesztiválon
Fotó: Getty Images via AFP

Willis nevelőapja megerősítette a Daily Starnak, hogy lánya hetek óta nem reagál a külvilágra. Az állapota ugyan stabilizálódott, de lélegeztetőgépen van. A lap szerint a család felkészült a legrosszabbra, gyűjtést szerveznek, hogy segítsenek fedezni az orvosi számlákat, valamint az utazás és a szállás költségeit, hogy szerettei a nő mellett lehessenek.

"Emily továbbra is vegetatív kómában van, és az életéért küzd. Mellette vagyunk, miközben lassan próbál felépülni, de ez egy kihívásokkal teli út lesz. A gyógyuláshoz vezető út nehéz és bizonytalan, de mindent megteszünk, hogy Emily megkapja a szükséges törődést és szeretetet" - írta a nevelőapja, egyben cáfolta, hogy a nő túladagolta volna magát.

A nő 2017-ben lett ismert, a pornós Oscarnak hívott Adult Video News Awardson több díjat is bezsebelt. Nevelőapja szerint Emily Willis két éve nem pornózott, más irányt keresett életében.