Kiderült, ki lesz A Dal 2024 negyedik zsűritagja

Egri Péter
Egri Péter
Vágólapra másolva!
Bemutatkozott A Dal 2024 negyedik ítésze a SzerencseSzombatban. Egri Péter harmadik alkalommal értékeli a Duna dalválasztójának versenydalait. A Mystery Gang frontembere izgatottan várja a közös munkát Szandival, Németh Alajos Lojzival és Ferenczi Györggyel.
Vágólapra másolva!

A Dal visszatérő ítésze, Egri Péter gyermeki kíváncsisággal és lelkesedéssel várja az évad újdonságát, a crossover fordulót, de bevallotta, minden évben a szimfonikus döntő ejti leginkább ámulatba. „Volt szerencsém a műsor extra produkciójában a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával fellépni, így mondhatom, hogy valamennyi zenésznek a pálya csúcsát jelenti" – hangsúlyozta a Mystery Gang énekes-gitárosa.

A zsűritag úgy gondolja, hatalmas izgalmakra számíthatnak a nézők, hiszen ez a műsor kizárólag a dalokról szól, így egy versenyben léphetnek színpadra még pályakezdő és már befutott, ismert zenészek. A Dalban idén először hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg produkcióját. Egri Péter elárulta: pörgős, ritmusos, pozitív hangvételű produkciók versengenek „Az Év Dala 2024" címért, az ítész hozzátette:

Bár Szandival korábban sosem találkoztam, remek az összhang köztünk, Ferenczi Györggyel és Németh Alajos Lojzival pedig évtizedes szakmai kapcsolatot és barátságot ápolok".

Az előválogatóban a zsűri döntése alapján áll össze a válogató adások 40-es mezőnye. A továbbjutó produkciók már az élő show-ban mutatkozhatnak be. A győztes dal előadója a legendás berlini Hansa Studios-ban készítheti el albumát.

A nagy múltú showműsor versenydalait Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter értékeli.

A Dal 2024 házigazdáira sem kell már sokat várni, a január 22-i Család-barátban kiderül, kik vezetik a Duna heteken át tartó dalválasztóját. A Dal 2024 – hamarosan a Dunán.

Forrás: Duna