Újabb fejlemények Tóth Gabi átverésével kapcsolatban

Tóth Gabi
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, Tóth Gabi nemrég dühösen tudatta, hogy egy internetes csaló csúnyán átverte és lelépett a pénzével. Az énekesnőt azóta sem hagyják nyugodni a történtek, újabb fejlemények történtek az ügyben, így komoly lépésre szánta el magát.
Vágólapra másolva!

Tóth Gabi nemrég arról számolt be, hogy egy Facebook-csoportból rendelt ruhákat az egyik felhasználótól, amiket előre ki is fizetett, viszont az eladó hirtelen eltűnt, a csomag pedig azóta sem érkezett meg, neki pedig több százezer forintos kárt okozott az illető.

A lényeg, hogy elutaltam a pénzt és eltűnt az illető. Letörölte a profilját" - mondta a Tények Plusznak Tóth Gabi.

Az énekesnő eleinte azért is osztotta meg a történetet, hogy más felhasználók figyelmét is felhívja, hogy ne vásároljanak a hirdetőtől, mert csaló, viszont az ügynek itt koránt sincs vége, többen is jelentkeztek, hogy őket is átverte ugyanez a felhasználó, így nagy lépésre szánták el magukat.

Tóth Gabi és a másik négy átvert vásárló most úgy döntöttek, hogy a rendőrséghez fordulnak, nem a pénz reményében, hanem azért, hogy másokat már ne tudjon átverni a csaló.

- szögezte le az énekesnő, aki nem akarja annyiban hagyni a dolgot, bár a pénzét már nem reméli vissza.