Nehéz döntést hozott meg Rékasi Károly

Rékasi Károly, Farm VIP
Vágólapra másolva!
Trombózis gyanúja állt fenn, ezért Rékasi Károlynak el kellett hagyni a Farm VIP játékát.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a keddi adásban kiderült, Rékasinak biztosan pihennie kell, a lába nem terhelhető, ezért kérdéses volt, hogy tudja-e folytatni a játékot. Most kiderült, hogy a 61 éves színésznek olyan súlyos a sérülése, hogy

bár ő nem akarta elhagyni a farmot, egészsége érdekében kénytelen volt feladni a versenyt.

Forrás: TV2

Demcsák Zsuzsa elárulta a többieknek: fennállt a trombózis gyanúja, és ha továbbra is sérülten versenyzik Rékasi akár el is veszíthette volna a lábát.

A színész a könnyeivel küszködött, mikor a hírt közölte a többiekkel:

– mondta.

Rékasi Károly az idei Farm VIP egyik legizgalmasabb szereplője volt, mindig történt vele valami. Korábban durván szidta fiatal csapattársát, Szabyestet: az énekes már az elejétől fogva érezhetően nem szimpatikus a színésznek, ugyanis a váratlan játékoscsere után neheztelt rá, hiszen rá cserélték ki Kótai Mihályt, akivel elég közel álltak egymáshoz. Szabyest már rögtön próbálta rendezni a kapcsolatukat, de úgy tűnik nem járt sikerrel, ugyanis a háta mögött durva szavakkal illette őt.

Később sem javult a helyzet, két hét után sem bírták egymást: Rékasi konkrétan elküldte a p.csába a fiatal lakótársát.