Megpróbálták eltitkolni: meghalt Horst Fuchs, a Teleshop sztárja

Horst Fuchs, teleshop
Vágólapra másolva!
Horst Fuchs, német televíziós személyiség, showman 77 éves korában halt meg.
Vágólapra másolva!

Horst Fuchs halálhírét nyár óta titkolta a családja, közleményük szerint a televíziós július 11-én halt meg – olvasható a NewsBeezer oldalán.

A showman karosszérialakatosként kezdte pályafutását, már akkor is elterjedt róla, hogy nagyon jól tud hatni az emberekre. A hetvenes évek elején autóápolási termékekkel kezdett el házalni, később megalapította saját forgalmazó cégét. A nyolcvanas évektől kezdve már külön road-show keretében járta Nyugat-Európát, ahol termékbemutatókat tartott. 1995-ben kezdte meg a televíziós vásárlási blokkok sugárzását. 2000 után a német távértékesítési piacon is jelen volt, először a QVC teleshopping-csatorna révén jelent meg, majd WS Teleshop reklámokban, később a Media Shopban. Karaktere gyorsan népszerűvé vált.

Forrás: Facebook/Horst Fuchs