Gondolatban már elköltötte a 20 millió forintos fődíjat a Sztárban sztár leszek! énekesnője

Széchenyi Lili mint Szandi a Sztárban sztár leszek! elődöntőjében
Vágólapra másolva!
Határozott elképzelései vannak Széchenyi Lilinek arról, hogy mihez kezdene a Sztárban sztár leszek! 20 millió forintos fődíjával.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este eldől, hogy ki nyeri a Sztárban sztár leszek! negyedik évadát, vele pedig a 20 millió forintos fődíjat és egy 10 millió forint értékű autót.

Széchenyi Lili mint Szandi a Sztárban sztár leszek! elődöntőjében Forrás: TV2

Már csak négyen vannak versenyben, köztük Széchenyi István ükunokája, Széchenyi Lili – aki gondolatban már el is költötte a nyereményt. "Jogosítványt szeretnék! A szüleimnek erre nincs kerete. Viszont ha megnyerem a versenyt, akkor nem is lenne rá szükség, hogy beszálljanak anyagilag" – kezdte a Borsnak.

Tudatosan szoktam kezelni a pénzt. Ha nincs, aki segítsen a karrierem beindításában, akkor sem fogok minden forintot azonnal elkölteni" – mondta.

"Jó lenne meglátogatni a nővéremet Indonéziában. Emellett Spanyolországba is régóta vágyakozom. Amúgy az is tervben van, hogy a nyereményből kifizessek egy spanyol nyelvtanfolyamot" – tette még hozzá a terveiről.