Dráma a stúdióban: megvan a Sztárban sztár leszek! újabb kiesője

Sztárban sztár leszek! zsűri
Vágólapra másolva!
Lement a TV2-n a Sztárban sztár leszek! kilencedik élő show-ja, amelyben ismét sokféle külsejű és stílusú előadót jelenített meg a még versenyben lévő hat énekes. A mesterek és a közönség döntése alapján végül Széchenyi Lili bizonyult az adás legjobbjának, Tasi Dávid pedig kiesett a műsorból.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár leszek! november 26-i adásában az énekesek már az elődöntőbe jutásért küzdöttek, mindannyian egy magyar és egy külföldi dallal léptek fel – a hazai számoknál pedig az eredeti előadók is segítették őket.

A Sztárban sztár leszek! mesterei egy korábbi adásban Forrás: TV2

A duettek alapján a versenyzők az alábbi pontszámokat kapták a mesterektől, vagyis Tóth Gabitól, Köllő Babettől, Majkától és Pápai Jocitól. (Természetesen a saját énekeseit továbbra sem pontozhatta senki, így a maximális pontszám ebben az adásban is 30 volt egy körben.)

  • Karapancsev Kristóf és Csipa - 30 pont
  • Szologjan Edgar és Freddie - 30 pont
  • Halász Rebeka és Opitz Barbi - 29 pont
  • Tasi Dávid és Rácz Gergő - 27 pont
  • Széchenyi Lili és Schoblocher Barbara - 30 pont
  • Nagy Alexa és Zséda - 30 pont

A duettek és az egyéni előadások – vagyis a magyar és a külföldi számok – felváltva mentek, a szólóprodukcióknál az alábbiak szerint alakultak a pontszámok.

  • Széchenyi Lili: J Balvin - 27 pont
  • Tasi Dávid: Why Don't We - 29 pont
  • Nagy Alexa: Maïwenn - 30 pont
  • Szologjan Edgar: James Hetfield - 30 pont
  • Karapancsev Kristóf: Precious Wilson - 28 pont
  • Halász Rebeka: Rihanna - 29 pont

A két forduló végén a mesterek mind adhattak egy pluszpontot valamelyik versenyzőnek, ezzel befolyásolva a sorrendet. Majka Széchenyi Lilinek, Köllő Babett Karapancsev Kristófnak, Pápai Joci Szologjan Edgarnak, Tóth Gabi pedig szintén Széchenyi Lilinek adta a pluszpontját, így

a végleges zsűrilista alapján Szologjan Edgar állt az első helyen, a leggyengébbnek pedig Tasi Dávid bizonyult.

A végső sorrendet azonban a nézők szavazatai is befolyásolták. A zsűri és a közönség szavazatainak versenypontokra váltása után

a heti győztes végül Széchenyi Lili lett,

ő automatikusan továbbjutott a következő adásba.

A második körös közönségszavazás végén Halász Rebeka és Tasi Dávid kerültek a veszélyzónába, közülük Halász Rebekát mentették meg az újabb nézői voksok.

Kiesett tehát Tasi Dávid,

számára az elődöntő előtt véget ért a verseny.