Fegyelmi eljárás indul az ATV műsorvezetője ellen

Tóth Géza híradós, ATV
Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárás indul az ATV híradósával, Tóth Gézával szemben, miután elkésett, nem jelent meg adáskezdésre.
Vágólapra másolva!

Pénteken Rónai Egonnak kellett beugrania az ATV Híradóba, miután a kollégája, Tóth Géza nem jelent meg a stúdióban, a Media1 szerint másfél órát késett.

Tóth Géza Forrás: ATV/YouTube

ezért nem a beosztása szerinti műsorvezető vezette az ATV Híradót. Mindent megteszünk azért, hogy a számunkra fontos szakmai szempontokat érvényesítsük a televízióban, ezért nem tudjuk tolerálni az ilyesfajta fegyelmezetlenségeket egy híradós műsorvezetőtől, és fegyelmi eljárást indítunk. Olyan kollégáról van szó, akivel ilyesmi nem fordult még elő, Tóth Géza hozzáállása eddig példamutató volt, de nem hagyhatjuk következmények nélkül a történteket" – mondta a lapnak az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd.

Gajdos Tamást novemberben rúgta ki a csatorna, előtte ellene is fegyelmi eljárás indult.