Megdöbbentő dolog derült ki Janza Katáról

Janza Kata
Janza Kata
Vágólapra másolva!
Janza Kata először azt hitte, ismét versenyzőnek kérik fel a Csináljuk a fesztivált! című műsorba, és amikor kiderült, zsűritagnak szeretnék őt, elakadt a szava. Az eMeRTon-díjas musicalénekes úgy gondolja, a Duna zenei korszakokon átívelő show-ja egy nemes játék és csodálja a résztvevő előadókat.
Vágólapra másolva!

Halhatatlan magyar slágerek, sosem látott, lenyűgöző produkciók és hazánk közkedvelt sztárelőadói várják a nézőket a közmédia nagyszabású showműsorának november 25-től szombat esténként 19:35-tól látható új évadában. Korda György és Balázs Klári, Frenreisz Károly, Feke Pál és Nagy Bogi mellett Janza Kata is keresi majd az évszázad magyar slágerét a Csináljuk a fesztivált! zsűrijében.

– mondta a Duna délelőtti magazinműsorában Janza Kata arról, mit érzett, amikor felkérték a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjának és sikerült megoldani, hogy számos elfoglaltsága mellett el tudja vállalni a felkérést.

Már pörögtek is a fejemben a dalok, ám amikor megértettem, hogy zsűritagnak kérnek fel, elakadt a szavam"– idézte fel az emlékezetes pillanatot Janza Kata, hozzátéve, soha életében nem volt ilyen szerepben, nem érte még ilyen jó dolog és nagy izgalommal készül az új feladatra.

Rajongó típusnak tartja magát, mint fogalmazott, nézővé tud válni, ha olyan produkciót lát, amely elragadja. Attól tart, anyai szíve elviszi majd, amikor értékelnie kell a műsorban látottakat.

„Nagyszerű élmény a zsűri tagjának lenni, hiszen kifejezhetem tiszteletemet, szeretetemet és csodálatomat azok felé, akik részt vesznek egy ilyen nemes játékban, és valaki más dalával a színpadra állnak" – mondta felidézve azt is, ő milyen izgalmat érzett, mikor versenyzőként, fellépőkén szerepelt a Duna showműsorában.

A teljes beszélgetés a Család-barát Médiaklikk-oldalán nézhető újra.

Csináljuk a fesztivált! – november 25-től szombatonként 19:35-től a Dunán.

Forrás: MTVA