Újabb hírek a Família kft. 96 éves Nagypapájának állapotáról

baranyi lászló szomszédok
Vágólapra másolva!
Korábban már írtunk róla, hogy mióta Baranyi László elkapta a koronavírust, nincs jól. A színész azonban mindent megtenne, hogy újra a régi legyen. Még hitelt is felvenne, hogy őssejtterápia segítségével könnyebben tudjon járni. Most azonban kiderült, prosztatagyulladással is küzd, és a felesége sincs jól.
Vágólapra másolva!

Baranyi László nemrég sztrókot kapott, erről már korábban írtunk. Sajnos, eltelt néhány hónap azóta, mégsincs jobban a Família kft. Nagypapája.

Most éppen prosztatagyulladással küzdök. Nem érzem magam jól, rossz a közérzetem, és van egy kis lázam is. Gyógyszert szedek rá, remélem, minél előbb hat majd, mert nem szeretek beteg lenni. Kicsit el is vagyok keseredve, hogy az elmúlt időszak csak a gondokról szólt. Folyton figyelem magam, kicsit már hipochonder is lettem" – mondta a színész a Blikknek, akinek sajnos a felesége is gyengélkedik.

Mostanában azonban ő sem az igazi. Rossz a közérzete, és elég hamar elfárad. Reméljük, ez csak az időjárásnak tudható be. Még az a szerencse, hogy a helyi önkormányzat intézett nekünk egy ápolót, aki hetente kétszer jár hozzánk, és segít rendben tartani, elintézni mindent. Nagyon kedves, rendes hölgy"

– magyarázta Baranyi László.

Unokájuk rengeteg örömöt okoz nekik, Nagypapa szeretné, hogy minél tovább tudják Kamillát támogatni, aki a Metropolitan Egyetemre elsőéves hallgatója.

Élvezi az egyetemet, barátkozik és bulikba is eljár. Már önálló nagylány. Közel tíz éve hunyt el a vejem, a lányom azóta minden idejét és figyelmét Kamillának szentelte. Ő viszont már felnőtt, és nem szeretném, ha a lányom egyedül maradna. Jó lenne, ha találna egy társat, de manapság nagyon nehéz megbízható, rendes férfit találni" – sóhajtott a színész. Ami az őssejtterápiát illeti, nagyon hálás gyerekének, aki felajánlotta neki, hogy besegít a 600 ezer forintos kezelésbe, így nem kell majd hitelt felvenniük. Szeretne újra önállóan járni.

Forrás: József Attila Színház