Kiderült, hova menekült a lány, akivel Azahriah a mobilvécé mögött szexelt

Azahriah
Vágólapra másolva!
Tavaly májusban robbant a botrány, miszerint a szolnoki palacsintafesztiválon egy mobilvécé mellett közösült rajongójával Baukó Attila, művésznevén Azahriah, a szexvideó pedig felkerült az internetre.  A lánynak azóta nincs nyugta a zaklatóktól, külföldre menekült.
Vágólapra másolva!

Budai Laura és Azahriah nem ismerték egymást, a fiú koncertezett, a lány pedig egy barátnőjével érkezett bulizni a Szolnoki Palacsintafesztiválra. A buli után találkoztak a színpad mögötti, elzárt területen, ahol beszélgetésbe elegyedtek, együtt ittak, végül a mobilvécé mögött kötöttek ki, ahol szexeltek. A dolog talán soha nem derült volna ki, ha nem jár épp arra három fiú, akik videóra vették az aktust, majd azt feltöltötték az internetre.

https://www.instagram.com/azahriah_official/

Laura akkor többször megszólalt nyilvánosan, a kiállása pedig csak tovább gerjesztette a feszültséget. Őt hibáztatták mindenért, ekkor derült ki ugyanis, hogy Azahriah-nak menyasszonya van, akit megcsalt. Az addig ismeretlen rajongólányból közellenség lett, akinek saját bevallása szerint nem maradt más választása, mint elhagyni az országot.

Az eset óta közel másfél év telt el. Azahriah az ország legmenőbb elődójává nőtte ki magát, a szexvideója kétéves évfordulóján háromszor tölti meg a Puskás Arénát, amivel történelmet ír. Laura pedig már egy jó ideje Hollandiában él.

- mesélte.

Ráadásul úgy éreztem hogy teljesen kiforgatják a szavaim, kamerák előtt kellett beszélnem, és persze ott volt a sok világítás, fény, ami miatt nem éreztem magam komfortosan, így előfordult hogy hülyeségeket mondtam" - tette hozzá a Borsnak.

Forrás: Budai Laura Facebook

Elmondta azt is, hogy mit szól Azahriah karrierjéhez: "Hallottam mekkora sztár lett.

Már rég megmondtam, mekkora sikere lesz a jövőben. A koncertjére viszont nem megyek el. Az mégiscsak gáz lenne, nem?" - kérdezte.