Jávor Pál énekel a visszatérő Deltában

Jávor Pál, portré, 2019
Jávor Pál 1958-ban
Vágólapra másolva!
Új részekkel jelentkezik október 21-től a Delta a Dunán. A tudományos ismeretterjesztő műsor új évadának első része televíziótörténeti pillanatot tartogat: az epizód készítői száz év térbeli és időbeli távolságot küzdöttek le a technika segítségével, így megelevenedik, sőt dalra is fakad a színészóriás.
Vágólapra másolva!

A hazai televíziózás úttörőjeként a Delta az első műsorok között váltott színes technikára.

A Dunán visszatérő megújult sorozat, folytatva nagy múltú elődje hagyományát, minden korábbitól eltérő képi világgal érkezik a képernyőre.

A virtuális stúdió sokoldalú lehetőségeit kihasználva – a térbeli és időbeli távolságot legyőzve – minden idők egyik legismertebb és egyik legkedveltebb magyar színésze, az első hazai férfi filmsztár szórakoztatja a nézőket. A 64 éve elhunyt Jávor Pál elevenedik meg a stúdióban, sőt megszólal és énekel is.

A Delta adásai egy-egy kulcsfogalomra épülnek: az első részben a „távolság" különböző értelmezésével ismerkedhetnek meg a Duna nézői.

Fejős Ádám, a közmédia meteorológusa, természettudós, zenész ismert művészekkel, szakértő vendégekkel a fizikai és érzelmi létünket meghatározó, a hétköznapjainkat befolyásoló kérdésekre keresi a választ szórakoztató jelenetekkel színesítve. Kiss László csillagász magyarázatot ad, hogy a hétköznapi életünkben mi a jelentősége annak, hogy a fény terjedési sebessége 299.792.458 méter/secundum, se több, se kevesebb. Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus elmondja, miért van jelentősége az emberek között az intim, a személyes, a társadalmi és a szociális távolságnak. A műsorvezető a tánctudását megcsillogtatva illusztrálja a távolság fontosságát, paso doblét táncol csinos partnernőjével és egy tüzes bikával.

Delta – új részek október 21-től szombatonként 16:30-kor a Dunán.

Forrás: MTI/Keleti Éva