Durván támadják Kulcsár Edinát egyetlen szó miatt

G.w.M, Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és G.w.M nemrég címlapon mutatták meg közös kislányukat, a kép melletti szövegbe azonban sokan belekötöttek.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Kulcsár Edina és G.w.M címlapon mutatták meg először a kislányuk, Amara arcát, amiért már alapból sokan támadták őket – hisz a címlapfotózást nyilván nem kevés pénzért vállalták, miközben simán a közösségi oldalukon is megoszthattak volna egy képet a gyerekről.

Másokat a fotó melletti idézet zavart, a címlapon ugyanis ez állt: "Ő Amara, a szerelemgyerekünk" – holott mindkét szülőnek van két másik gyereke is.

Kulcsár Edina és G.w.M Forrás: Kulcsár Edina Instagram

"Nem rosszindulatból, komolyan! De ez úgy jön ki, mintha a másik két gyerek nem szerelemből született volna" – írta valaki Kulcsár Edina posztjához, amihez aztán többen csatlakoztak. "Bennem sem a rosszindulat van. Nem zavar, hogy lett egy 5. gyerek tulajdonképp. Vagy hogy újraházasodtál. De ez a mondat.... ezt így többször elolvasva is, úristen. Akkor a másik két-két gyermek? Kényszer volt? Nem kívánt gyermekek voltak?... És ez nem az, hogy bántani akarunk téged, Edina... de ez egy gusztustalan mondat" – idézett egy másik hozzászólást is a Ripost.