Újabb világsztárral látták együtt Shakirát

"Elvis" Red Carpet - The 75th Annual Cannes Film Festival Vertical
Shakira attends the screening of "Elvis" during the 75th annual Cannes film festival at Palais des Festivals on May 25, 2022 in Cannes, France. (Photo by JB Lacroix / Full Picture Agency / Full Picture Agency via AFP)
Vágólapra másolva!
A kolumbiai énekesnő nem sokáig szomorkodott, miután kiderült, férje, Gerard Piqué megcsalta, ráadásul a nőt a Shakirával közös otthonukba vitte. A kétgyerekes édesanya először írt egy dalt, amiben üzent exének, majd úgy döntött, a mának él. Megvan rá a lehetősége, ugyanis Tom Cruisetól kezdve Lewis Hamiltonon át jó pár világsztár megbolondul érte.
Vágólapra másolva!

Pár perc különbséggel távozott egy buliról Shakira és Drake vasárnap hajnalban. Az énekesnő és a rapper Nyugat-Hollywoodban szórakozott, szemtanúk szerint hajnali fél 4 körül léptek le az összejövetelről. Ezt a Daily Mail írta meg, amit a Bors szúrt ki. Hogy mi lesz köztük, az a jövő zenéje, az viszont biztos, hogy a rapper nemrég azt mondta, nem tudna elvenni egy hírességet.

Arról már korábban írtunk, hogy az elmúlt pár hónapban több helyszínen, sőt egy közös nyaraláson is látták együtt Shakirát és Lewis Hamiltont, legutóbb Ibizára utaztak "titokban" – aminek nyomán természetesen meg is indultak a találgatások.

Mindketten tisztában vannak vele, hogy nem komoly a kapcsolatuk, ami teljes szabadságot ad nekik, hogy azt csináljanak, amit akarnak" – mondta egy ismerősük, Jodi Martin újságíró a Daily Mailnek.

Forrás: Full Picture Agency via AFP/JB Lacroix/Jb Lacroix