Újabb kínos fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében

Dolly
Vágólapra másolva!
A nőt, aki közel 15 évig volt az énekesnő menedzsere, 27 millió forintra bírságolták állatkínzás miatt. Most perre készül és egykori munkaadóját, Dollyt is feljelentette, mert álláspontja szerint az énekesnő kényszerítette borzalmas tetteire.
Vágólapra másolva!

Borzalmasan, igénytelenül néz ki a telep, ahol Dolly volt menedzsere 35 kutyát tartott szörnyű körülmények közt. Egy hónappal ezelőtt Dolly tíz állatot hozott el erről a helyről, az énekesnő csak a Tények Plusz stábjának árulta el, hogy miért.

Dolly tv2

"Felhívott engem a Rita és parancsoló üzemmódban azt mondta, hogy most azonnal beülsz a kocsiba, lejössz ide és most azonnal elviszel innen néhány kutyát, mert itt vannak a mindenféle szervezet és elfogják vinni az összes kutyámat...

Azon gondolkoztam, hogy most mit csináljak. Mert még mindig az volt bennem hogy segítenem kell a Ritának, hogy ne vigyék el tőle a kutyáit. Fogalmam nem volt arról, hogy milyen látványban lesz részem" - magyarázta az énekesnő.

A nőt, aki közel 15 évig volt az énekesnő menedzsere 27 millió forintra bírságolták állatkínzás miatt. Ez ellen közigazgatási perre készül és egykori munkaadóját Dollyt is feljelentette, mert álláspontja szerint az énekesnő kényszerítette borzalmas tetteire. "Nem vagyok semmiért hibás, én tiszta vagyok.

Mert mindig kiderül. És remélem, hogy az is kiderül, hogy mi volt ez az egész indíttatás amiért ez az egész botrányos rágalomhadjárat én felém elindult... sejtem, hogy körülbelül mi lehet az ő indíttatása, de jelen pillanatban erről még nem kívánok nyilatkozni" - tette hozzá a TV2 Tényeknek.

A borzalmas ügyről a cikk alatt olvashat hosszabban.