Megtörten üzent Gelencsér Tímea

Magyarország Szépe 2023, szépségkirálynő, választás, szépség, verseny, 2023, DunaTv, Duna, gálaműsor, műsor, Magyarország Szépe Miss World Hungary
Budapest, 2023. június 11. Gelencsér Tímea, a Miss World Hungary 2016 verseny győztese a Magyarország Szépe Miss World Hungary verseny elmúlt éveinek döntősei a Királynő touron, miközben Nagy Bogi és a Dalvarázs Gyermekkórus a Hallelujah című számot adja elő az idei verseny döntőjén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai gyártóbázisán 2023. június 11-én. A szépségverseny győztese képviselheti Magyarországot a nemzetközi Miss World világdöntőn. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Bár Gelencsér Tímea imádja a pörgést, de még számára is túlzás volt az, amit az idei évben kellett teljesítenie. A TV2 riportere a közösségi oldalán panaszkodott a követőinek.
Vágólapra másolva!

Tavaly ősszel jelentette be Gelencsér Tímea, hogy elkezdi az egyetemet, melynek most első évét sikeresen teljesítette. Az egykori szépségkirálynőnek az elmúlt időszak nagyon nehéz és sűrű volt, ugyanis vizsgái mellett rengeteg munkája, felkérése is volt.

Próbáltam mindenhol helytállni, de a kis maximalista énem nem szereti az ehhez hasonló periódusokat, mert ilyenkor mindenhol ott vagyok, de 100%-ot nem tudok nyújtani... Ezt elengedem, mert a lényeg, hogy sikeresen vettem az akadályokat és teljesítettem mindent amit szerettem volna! Most jöhet vééégre a pihenés!" - írta az egyetem előtt készült fotójához Gelencsér Tímea, aki elismerte, hogy megváltoztatta őt az elmúlt időszak.