A Szomszédok sztárja a halálos beteg felesége miatt aggódik

Így él ma a Szomszédok Gábor Gábora, a 84 éves Koltai János
Vágólapra másolva!
Koltai János június 8-án lett 88 éves, ám a születésnapja nem ünnepléssel, hanem aggódással és szomorúsággal telt. Felesége, a szintén színész Pap Éva ugyanis évek óta súlyos betegséggel küzd, jelenleg is kórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

Régóta nem lehetett hallani a Szomszédok Gábor Gáborát alakító Jászai Mari-díjas színészről, hiszen szintén színész feleségével már évekkel ezelőtt visszavonultak a szakmától, interjút pedig csak ritkán adnak. Koltai János jeles napja sem az örömről szólt, hanem az aggodalomról: imádott felesége, Pap Éva – aki immáron ötvenkilenc éve hű társa – egy ideje kórházban van.

Csak szegény feleségem körül járnak a gondolataim, mert kórházban van és nagyon aggódom érte" – sóhajtott fel szomorúan Koltai János, aki szinte minden nap látogatja nejét a kórházban. "Nemrég hozták át a Péterfy kórházba, most itt kezelik. A fiammal rendszeresen látogatjuk, de szegény nincs jól. Évek óta egy súlyos betegséggel küzd, tavaly meg is műtötték, de most nem túl jók a kilátások. Imádkozom érte és a csodában bízom, mert másban nem nagyon tudok."

A Szomszédok Gábor Gábora, Koltai János Forrás: Madách Színház

"Hiányzik a vidéki birtokunk, ha a feleségem nem lenne súlyos beteg, biztos ott lennénk. Most viszont a fővárosban kell maradnunk, mert itt tudják őt ellátni. Reménykedem abban, hogy még lesz alkalmunk együtt visszatérni vidékre, majd folytatni a megszokott kis életünket" – mondta a Blikknek keserűen a színész.