Török Ádám a felesége karjaiban halt meg

Török Ádám
Budapest, 2018. február 22. A 70 éves Török Ádám fuvolista, énekes dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere interjút ad az MTI újságírójának egy budapesti kávézóban 2018. február 20-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Hajnalban meghalt Török Ádám. A Máté Péter-díjas magyar fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere 75 éves volt. A hírt a fia, Török Dániel jelentette be, aki apjától egy dalszöveggel búcsúzott. Most megszólalt a zenész özvegye, Dóra.
Vágólapra másolva!

A zenész 2021-ben kapott agyérgörcsöt, de 2022-ben, alig fél évvel sztrókja után már a jubileumi nagykoncertjére készült, amit május 8-án tartottak volna, az Erkel Színházban. A koncert a zenész több mint fél évszázados életművét mutatta volna be. Az Origónak az elmúlt időszakban több interjút is adott. Nemrég megszólalt zenésztársa, Kosik Kristóf az Origónak; a gitáros elmondta, este még beszéltek telefonon.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Török Ádám felesége, Dóra megtörten nyilatkozott.

Látom magam előtt Ádám arcát, ahogy rám mosolyog. Néhány órája történt, de olyan, mintha egy másik világban éltük volna át a pillanatot. Hétfő este azt mondta nekem: milyen jó, hogy mi vagyunk egymásnak, s hogy ilyen harmóniában, boldogságban tudunk élni. Aztán megcsókoltuk egymást. Éjszaka arra ébredtem, hogy valamilyen furcsa, hörgő hangot hallok. Nem tudom, miért, de azonnal rossz érzés fogott el.

Húsz percig nyomkodtam, masszíroztam, és közben könyörögtem a Jóistennek, hogy ne vegye el tőlem. Aztán a mentősök folytatták újabb húsz percig. Ádám a karjaim között halt meg. Egyszer azt mondta nekem, majd így, álmában szeretne elmenni. Olyan nyugodt volt az arca, soha nem fogom elfelejteni. Reggel óta csörög a telefonom, meglett férfiak sírnak és búcsúztatják Török Ádámot" – mondta a zenészlegenda felesége a Blikknek.