Előkerültek Gregor Bernadett meztelen fotói

Gregor Bernadett
Vágólapra másolva!
Az ismert színésznő az FHM magazinnak egyszer, a Playboynak kétszer is levetkőzött, de filmben is megmutatta a melleit. A cikk végén az is kiderül, mennyit kapott a 2007-es képekért - annyit elárulunk előre, hogy nem keveset. 
Vágólapra másolva!

2007-ben a lapok arról írtak, hogy 2 millió forintot kapott a képekért a Playboytól. Ezt 2023-ban lehet hárommal szorozni, mert 2007-ben 185 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset. "Összegről nem nyilatkozhatok, benne van a szerződésemben. Legyen annyi elég, hogy nem pontosan írták, csak akörül van az összeg" - reagált erre a hírre a színésznő.

A Délvilágnak azt is elmondta, hogy már nem bántja őt a bulvársajtó. "Idővel megtanultam, hogyan viszonyuljak az egészhez: lelkileg sikerült függetleníteni magam attól, hogy mit írnak rólam. Már nem félek a sajtótól, és mintha már az sem akarna annyira szétszedni. Az aktfotók kapcsán most kaphattam volna hideget-meleget, mégsem ez történt, valami megváltozott. Szerencsére."