Házasságot tervez Muri Enikő és a Sugarloaf vezetője

Muri Enikő
Vágólapra másolva!
Szeretném, hogy férj és feleség legyünk - mondta az énekesnő.
Vágólapra másolva!

"Hisszük és tudjuk, hogy együtt éljük le az életünket, és szeretném, hogy férj és feleség legyünk. Ha megkérné a kezemet, igent mondanék neki. Sőt, részemről jöhetne egy kisbaba is" – mesélte a 32 éves énekesnő.

Muri Enikő Instagram, Muri Enikő

"Ahogy múlt az idő, azt éreztük, a kémia nem csak a színpadon működik. Az ember lánya ezt megérzi, árulkodóak a gesztusok, a tekintetek, egy pillantás. Aztán egyik este írogattunk egymásnak mobilon, ott árultuk el, hogy mit érzünk egymás iránt" – mesélte a kezdetekről, ugyanis sokan nem tudták, hogy Tóth Szabival a magánéletben is együtt vannak, nem csak a színpadon.

"Volt bennünk félsz, hogy ha belemegyünk a kapcsolatba, és nem jól sül el, az milyen hatással lesz a zenekarra. emiatt nagyon tudatosan kettéválasztottuk a szakmánkat és a magánéletünket. A négy fal között nem két zenész, hanem Enci és Szabi él" – árulta el a gitáros a Blikknek.