Egy korábbi amerikai elnököt is lenyűgözött Nyári Károly játéka

nyári károly zongorista
Vágólapra másolva!
Igazán különleges pillanatokat mutatott meg életéből Nyári Károly. A Család-barát vendégeként felidézte gyermekkora karácsonyát, elvitte a műsorba csaknem 40 évvel ezelőtti esküvői képét és egy közös fotót is az Amerika Egyesült Államok volt elnökével. A Lyra-díjas zongoraművésszel egyébként az ünnepekkor is találkozhatnak a nézők, egy korábbi karácsonyi koncertjét december 23-án és 24-én tűzi műsorra a Duna Televízió.
Vágólapra másolva!

„Mikor Bill Clinton Magyarországon járt, azon a fogadáson játszottam, ahol díszvendég volt. Az előadás után saját dedikált CD-met adtam neki, ő ezt könyvével viszonozta. Viccesen egyébként azt is megjegyeztem, hogy legközelebb a szaxofonját se felejtse otthon, mert nagyon jól játszik rajta. Megígérte, hogy egyszer együtt is muzsikálunk majd" – idézte vissza e jeles 2007-es emléket Nyári Károly a Duna Televízió műsorában, ahol a nézők olyan családi felvételeket is láthattak, mint az esküvői képe, vagy bátyjával közös gyerekkori karácsonyi fotója. Nemcsak a régvolt idők ünnepéről, hanem a közelmúlt családi boldogságáról is megosztott egy emléket a nézőkkel a zongoraművész. Az unokája keresztelőjén készült fotóval kapcsolatban azt az örömhírt is tudatta, hogy Edit lányának megszületett második gyermeke.

Forrás: Instagram/Nyári Károly

Karácsonyi szokásaikról is beszélgettek Aliz lányával a stúdióban. „Mielőtt átadjuk az ajándékokat a vacsorát követően karácsonyi dalokkal is megajándékozzuk egymást" – mondták, kiemelve, mennyire fontos számukra ez az ünnep.

Ünnepi műsorral a Duna Televízió nézőinek is kedveskednek, hiszen Nyári Károly 2017-es karácsonyi koncertjét levetíti a televízió. A december 23-án és 24-én este látható koncerten a művész meghitt karácsonyi dalokat ad elő különleges feldolgozásban, de a pályáját meghatározó legszebb művek is felcsendülnek, sőt meghívott meglepetés sztárvendégeivel csodálatos duetteket is előad.