Rengeteg pénzt ölnek a régi sorozatok feltámasztásába

Szívek szállodája, Gilmore Girls
Vágólapra másolva!
Az amerikai tévéiparban egy ideje divatnak számít leporolni a régi klasszikusokat, feltámasztani kedvelt, ám már véget ért sorozatokat. A csatornák sokszor már a jogdíjakért is óriási összegeket fizetnek ki, és persze arra is kell nem kevés pénzt szánni, hogy az eredeti alkotókat és sztárokat visszacsábítsák a produkcióba – íme, pár széria, amit igen drágán sikerült csak visszahozni.
Vágólapra másolva!

Deadwood

Forrás: HBO

Az HBO tizenkét évvel az eredeti sorozat elkaszálása után döntött úgy, hogy egy filmmel lezárja a félbemaradt történetet, de a viszonylag nagy színészgárdát természetesen nem volt olcsó újra összeterelni – mint ahogyan a látványra is jócskán kellett költeni, hiszen hitelesen akarták megidézni a vadnyugat világát. A 2019-ben megjelent film végül összesen 21 millió dollárba került, miközben egy átlagos epizód annak idején 5 millióból készült.

Lost in Space – Elveszve az űrben

Lost In Space Forrás: Netflix

Egy átlagos epizód több mint 7 millió dollárba kerül a 2018-ban indult Lost in Space-ből, persze nem olcsó igényesen elkészíteni egy olyan sorozatot, amely az űrben játszódik. Az eredeti széria még a hatvanas években ment a tévében, de aztán 1998-ban készült egy filmváltozat is Gary Oldmannel, William Hurttel és Heather Grahammel – annak egyébként 80 millió dollár volt a költségvetése.

American Idol

Forrás: ABC

Nemcsak egy fiktív sorozat, de egy tehetségkutató műsor feltámasztása is vagyonokba kerülhet. A valaha elképesztő nézettséggel futott American Idol-ból a 2015-2016-os évadban ment le az utolsó a Foxon, tőlük vette át egy évvel később az ABC. A csatorna mindenképp erős zsűrit akart, aminek azonban megvolt az ára: Katy Perry állítólag 25 millió dollárt kapott egy évadért, a másik két zsűritag, Luke Bryan és Lionel Richie pedig 12, illetve 10 milliót – miközben a műsorvezető, Ryan Seacrest is 12 milliót vihetett haza a munkájáért.

Bionika

Forrás: NBC

Kicsit régebbi sztori, de miután óriási bukás lett, nem hagyhattuk ki az összeállításból. Az NBC 2007-ben egyik zászlóshajójának szánta a hetvenes évekbeli The Bionic Woman feldolgozását, egyedül az első epizód megvalósítására elköltött 7 millió dollárt, és vélhetően a reklámra is elment nem kevés pénz. A nézők viszont nem voltak kíváncsiak a produkcióra, ráadásul az írósztrájk is közbejött, így a szériából mindössze nyolc epizód került képernyőre.