A kilencvenes években sztárok voltak, ma már alig hallani róluk

Kelly Packard, Baywatch
Vágólapra másolva!
A kilencvenes években még korántsem volt annyi tévésorozat, mint manapság, így a sikeres produkciók főszereplőit gyakorlatilag mindenki ismerte, sok színész a későbbiekben is szép karriert futott be. Másoknak már nem sikerült fenntartaniuk a közönség érdeklődését, netán önszántukból hagyták ott a showbizniszt: ilyen vagy olyan okból, de jóval kevesebbet hallunk róluk, mint húsz-harminc éve. Hová tűnt a Baywatch színésznője, az Egyről a kettőre tinisztárja? Mi történt Ally McBeal alakítójával vagy a Sabrina, a tiniboszorkány címszereplőjével?
Vágólapra másolva!

Sasha Mitchell

Forrás: Getty Images/AFP/2004 Getty Images/Stephen Shugerman

Szintén ismerős lehet az Egyről a kettőre című sorozatból, de egyébként profi harcművész is: a Kickboxer-filmek közül háromnak ő volt a főszereplője, mindjárt a Kickboxer 2-vel átvette Jean-Claude Van Damme munkáját. Az Egyről a kettőre vége, vagyis 1998 után csak hézagosan, több éves kihagyásokkal jelent meg itt-ott, a JAG – Becsületbeli ügyek-ben, a New York rendőrei-ben, a Vészhelyzet-ben kapott vendégszerepeket.

Jonathan Taylor Thomas

Forrás: ABC

A Házi barkács-ban közel 180 epizódban játszotta a középső gyereket, Randyt, az Oroszlánkirály-ban ő adta a hangját Szimbának, az 1995-ös Tom és Huck-ban pedig Tom Sawyerként jelent meg – a kétezres években azonban jobbára már csak vendégszerepekben láthattuk olyan sorozatokban, mint a Smallville, a Pimaszok, a Veronica Mars. Feltűnt aztán Tim Allen újabb, Apa csak egy van című szériájában is, de ott már csak négy epizódban számítottak rá, 2015 óta nem is láthattuk másban.