Különös, bizarr termékek, amiket bárki megvehetett a tévéből

As Seen On TV, teleshop
Vágólapra másolva!
Bizonyára sok tévénézővel előfordult már, hogy a délelőtti vagy az éjszakai műsorsávban belefutott a teleshop adásába, és teljesen elképedt azon, hogy miféle termékeket próbálnak rásózni ott az emberre. Összeszedtünk néhány furcsa, értelmetlen, netán teljesen haszontalan tárgyat, amelyet annak idején az Egyesült Államokban bárki megrendelhetett a tévés hirdetés alapján.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban As Seen On TV néven ismerik a teleshopot, vagyis azokat a fizetett tévés műsorszámokat, amelyek kimondottan termékek eladására specializálódtak, felsorakoztatva az adott áru minden remek és nélkülözhetetlen tulajdonságát. Az első ilyesféle hirdetéseket a nyolcvanas években indította el Kevin Harrington, aki azóta tetemes összeget szedett össze a tévében eladott tárgyakból, jelenleg 450 millió dollár körül mozog a nettó vagyona.

A kínálatban persze szép számmal akadtak valóban hasznos konyhai, lakberendezési és kertészeti eszközök, találhattunk viszont teljesen felesleges dolgokat is, amelyekről ma aligha érthető, hogy miért lett volna bárkinek szüksége rájuk. Lássunk pár ilyen haszontalan holmit a múltból!

Hajspray kopaszodóknak

GLH, mint „Great Looking Hair", vagyis remekül kinéző haj – ezt kínálta a spray, amely elvileg elfedte a kopasz foltokat. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy ezzel a megoldással tényleg jól nézett volna ki bárki haja, legfeljebb sötétben nem lehetett kiszúrni a turpisságot. Megfelelő fényviszonyok mellett valószínűleg mindenkinek azonnal feltűnt a festés, főleg, hogy a terméket előre gyártott színekben árulták, vagyis nagy esély volt rá, hogy a befújt folt nem pont olyan színű lett, mint a delikvens maradék saját haja.

Beszélő vécépapírtartó

Ki ne akarta volna mindig, hogy amíg a vécén ül, beszéljen hozzá valaki? A beszélő papírtartó lényege pont ez volt, előre rögzített üzenetek szólaltak meg, amint az ember elkezdte letekerni a vécépapírt. A hirdetés szerint ez remek meglepetés volt a családnak és a barátoknak, az egyik kiszerelésen ráadásul ezt a szöveget ajánlották: „Susan, hozzám jössz? Egy öblítés: igen". Romantikus, nem igaz?

Alvókendő

A Snazzy Napper fantázianevű termék tulajdonképpen egy kendő volt, amelyet bárhol az arcunkra köthettünk, hogy ne zavarjon a fény, ha épp aludni támadt kedvünk – mintha nem erre találták volna ki a szemkötőt, ami azért kevésbé néz ki furán. A Snazzy Napperből viszont létezett hosszabb változat is, amit takaróként is használhattunk, mármint ha erre a célra nem inkább egy rendes takarót terítettünk volna magunkra.

Fogkrémadagoló

Ha volt már valaha olyan helyzetben, hogy nem akarta használni a kezét a fogkrém kinyomásához, ezt a szerkezetet pont önnek találták ki! A megjelenésekor azzal reklámozták, hogy a gyerekek számára is megfelelő adagot nyom ki a fogmosáshoz, mintha ők aztán nem szórakozhattak volna azzal, hogy egymás után többször is az adagoló alá nyomják a fogkeféjüket. Ha pedig azért vette volna meg az eszközt, hogy az utolsó cseppeket is ki tudja nyomni a tubusból, elég lett volna kiszámolnia, hogy mennyibe kerül egy akkora adag fogkrém, ami a végén marad – és hogy ahhoz képest hány alkalom után térült volna meg a termék ára.

Lapozzon, a következő oldalon újabb elképesztő termékekkel folytatjuk!