Sorozatok, amelyek megtörtént bűncselekmények alapján készültek

sorozat
Vágólapra másolva!
Az utóbbi években egyre több megtörtént bűneseteket feldolgozó dokumentumsorozat készült, de a drámai szériák között is találunk pár újabbat, amely borzalmas igaz történeten alapul. Szörnyű gyilkosságot, nemi erőszakot, szerelmi átverést, téves letartóztatást, beteges anya-lánya viszonyt is láthattunk mostanában a képernyőn: a valódi bűntényeket körbejáró sorozatokból ajánlunk néhányat.
Vágólapra másolva!

Aljas John (Dirty John)

Szintén antológiasorozat, itt azonban az alkotók (itthon) kevésbé ismert eseteket mutatnak be – amikben annyi a közös, hogy mind rosszul végződött szerelmi történetek. Az első évadban Eric Bana játszotta a szélhámos John Meehant, aki magát másnak kiadva hódított meg nőket; a nemrég véget ért második szezon pedig Betty Broderickről szólt, aki 1989-ben megölte a volt férjét és annak új feleségét, jelenleg is börtönben van.

A Central parki ötök (When They See Us)

A négyrészes minisorozat öt tinédzserről szólt, akiket 1989-ben elítéltek egy Central Parkban kocogó nő megtámadásáért és megerőszakolásáért, mindannyian több évet töltöttek börtönben – de aztán kiderült, hogy ártatlanok voltak. A sztorit Oprah Winfrey karolta fel, a szereplők között olyan nagy nevek is voltak, mint Felicity Huffman, Michael K. Williams, Vera Farmiga vagy John Leguizamo.

Én vagyok az éjszaka (I Am the Night)

A minisorozat alapjául szolgáló könyvben, a One Day She'll Darken-ben Fauna Hodel a saját élményeit vetette papírra, örökbe fogadott lányként a múltja nyomába eredt, a rokoni szálak pedig a borzalmas Fekete Dália-gyilkosság legfőbb gyanúsítottjához, Steve Hodelhez vezettek. Miután a bűntényt hivatalosan sosem oldották meg, a szériában a többihez képest sokkal több a fiktív, spekulatív elem – ez azonban nem ment a történet rovására, a kor miliőjét pedig így is sikerült hitelesen megidézni.