Ezek a magyar sztárok nem titkolják, hogy válságba került a házasságuk

Wolf Kati
Vágólapra másolva!
A sztárok egy része nem szívesen mesél arról, ha tönkremegy a párkapcsolata, vagy csak utólag árulják el, hogy már túl is vannak a váláson, és külön folytatják. Az elmúlt időszakban azonban voltak néhányan, akik felvállalták, hogy problémáik vannak a párjukkal, de még igyekeznek kijavítani a hibákat, vagy arról meséltek, hogy léptek túl egy-egy komolyabb mélyponton. Sokan közülük a mai napig együtt vannak, akár hetekre összezárva az otthoni karanténban - Erdei Zsolt házasságát például pont ez az időszak mentette meg.
Vágólapra másolva!

Száraz Dénes

A színésszel korábban többször előfordult, hogy beleszeretett a partnerébe, erről és megromlott házasságáról is nyáron mesélt először. 12 éve van együtt a feleségével, az idő nyomot hagyott a kapcsolatukon.

Forrás: Viasat3, Sághy Tímea

"Nem mondhatom, hogy minden a legnagyobb rendben van, mint minden hosszú házasságban, nálunk is akadnak problémák.

De erős hármas a miénk, és hiszem, hogy az emberek és a kapcsolatok meg tudnak újulni - mondta.

Sebestyén Katja

Tizennyolc éve van együtt férjével Sebestyén Katja, de kapcsolatuk nem volt mindig felhőtlen. A Sztárban Sztár leszek! egyik döntőse elárulta, első gyerekük születése környékén olyan mélypontra került a kapcsolatuk, hogy majdnem elváltak.

Forrás: TV2/sajtoszoba.tv

"Egy hivatásos feleségének lenni nem egyszerű, Zoltán ekkor már rendőrként dolgozott, és sajnos sosem tudtuk, mit hoz az adott nap. Amellett, hogy ők hétköznapi hősök, nehezek és kiszámíthatatlanok a mindennapok, ráadásul

Hangosan éltünk, én próbáltam az énekelésbe menekülni, ami szintén nem halk, így a szomszédokkal is egyre több konfliktusunk volt, ami még több feszültséget és így még több veszekedést jelentett" - mesélte.

Galambos Lajos

2017-ben az ügyészség 2–12 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását indítványozta Galambos Lajossal szemben, ez pedig erősen kihatott a házasságára is.

Forrás: tv2

"Nem tagadom, a bírósági ügyem igencsak megsínylette a házasságunkat Bogival,

Nem tolerálja az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, úgy érzi, hogy kiteregetem a magánéletünket, csakhogy én mindig is a nyilvánosság kereszttüzében éltem. Ez nem a meghurcoltatásomtól fogva van így, hanem évtizedek óta" - mesélte.