Jelenetek, amelyeket törölni kellett filmekből és sorozatokból

Jóbarátok
Vágólapra másolva!
A 2001. szeptember 11-i támadás után nem volt szerencsés bombával viccelődni a repülőtereken, emiatt például a Jóbarátok egyik epizódja is más lett, mint amilyennek eredetileg tervezték. Más sorozatnál egy szexjelenet bizonyult túl erősnek a vezetőség számára, de a csecsemő Hitlert és egy szexuális bűnöző flörtölését is kivágták már egy-egy filmből. Íme, pár törölt jelenet régi és új produkciókból.
Vágólapra másolva!

Csajok

A Csajok sosem finomkodott a szexjelenetekkel, bátran bemutatott például terhesszexet is, és persze olyan alkalmakat is, amikor a felek egymásnak esése inkább kínos volt, mint romantikus.

Forrás: HBO

A sorozat történetében egyetlen olyan pornográf jelenetről tudunk, amely már sok volt az HBO vezetésének: amikor egy az egyben láthattuk volna, miként lövell ki az Elijah nevű szereplő spermája az ejakuláció során. Az egyik executive producer, Judd Apatow úgy vélte, a jelenet önmagában is kellően provokatív ahhoz, hogy ettől újszerűvé és érdekessé váljon, a csatorna akkori programigazgatója, Michael Lombardo szerint viszont teljesen öncélú volt, nem adott volna semmi pluszt a történethez – végül nem is maradt benne.

Deadpool 2

Forrás: InterCom

A címbeli szuperhős nem tisztel sem istent, sem embert, de volt azért egy jelenete, amely a tesztvetítéseken már sok volt a közönségnek, ki is került a mozis verzióból. Az időutazó Deadpool eredetileg a csecsemő Adolf Hitlerrel is találkozott volna, de rendesen viselkedett vele: kicserélte a pelenkáját, viszont megígérte neki, hogy később visszajön, és csak akkor fogja megölni, amikor már nagyobb gyerek lesz. Kicsit részletesebben is ecsetelte a gyerekgyilkosságot, ez verte ki sok nézőnél a biztosítékot.

Tizenhárom okom volt

A sorozat azt mutatja be, hogy egy kamaszlány miért dönthet úgy, hogy véget vet az életének, a bírálói szerint viszont mitizálja, mintegy pozitív színben tünteti fel az öngyilkosságot. Az amerikai nemzeti egészségügyi intézet (NIH) kutatása azt is megállapította, hogy az Egyesült Államokban a bemutató után, 2017 áprilisában nőtt az öngyilkosságok száma a 10 és 17 év közöttieknél, ami szintén nem kedvezett a széria megítélésének.

Forrás: Netflix

A Netflixen hamarosan indul a harmadik évad, de a tartalomszolgáltató csak mostanában döntött úgy, hogy az első szezonból kiveszi a kulcsjelenetet, vagyis azt a képsort, amikor a főszereplő lány öngyilkos lesz – legalább ennyivel kedvezett tehát az ellenzőknek.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!