Az egykori playmate 2007-ben tartotta álmai esküvőjét Mauritiuson Szentiványi Lászlóval, de a házasságuk mindössze három évig tartott. 26 éves volt, amikor kimondták a válást. Később összejött Majkával, akivel azóta is boldogok együtt, két gyerekük is született már.
"Nyolc év után úgy zártam le a kapcsolatomat Lacival, hogy senkim sem volt. Sem Majka, sem más" - mondta 2011-ben. Akkoriban arról is mesélt, hogy jóban vannak első férjével, kapcsolatuk baráti maradt.
A műsorvezető boldog párkapcsolatban él kisfia apjával, de korábban már volt egy házassága, öt éve mondták ki a válását Gönczi Gáborral.
"Nem éltem meg kudarcként. Ez azért lehetett így, mert nagyon hamar egymásra találtunk a második férjemmel, és halálosan szerelmes voltam belé. (...) Nem teregettem ki a problémákat senki elé. Amikor felhívtam apukámat és mondtam neki - kis túlzással -, hogy elköltözök, válok, babát várok, férjhez megyek, ebbe kicsit megroggyant. A szüleim nem értették, mi történt. Láttak valamit, ami látszólag tök jó volt, és egyszer csak vége lett" - idézte fel ezt az időszakot tavaly.
Lapozzon, nézze meg a többieket is!