Randira hívta Szabó-Thomka Hannát egy piros rivális az Exatlonban

Vágólapra másolva!
Csillagjáték volt a TV2 sportos realityjében.
Vágólapra másolva!

Rákóczi Reni nyerte a nők közül a versenynapot, elmondta, hogy nagyon sokat hibázott, sokat esett, de az ügyességi, utolsó rész már jobban ment. „Kimaxoltam, amit lehetett, ebben nincs több jelenleg” – kommentálta az eseményeket. Kalandtúrát nyert a vízesésekhez, Gelencsér Timit vitte magával, ők ketten hónapok óta jóban vannak, együtt küzdöttek végig sok napot.

Jóni Máté a férfiak közt diadalmaskodott, egykedvűen értékelt: „Jól sikerült, ráéreztem, de nem úgy keltem fel... nem volt semmilyen kedvem... Hoztam egy csillagot... ez jó előfutama volt a kieséses versenynek. De mindig a napi forma számít, az, ki tud koncentrálni a pályára.”

Forrás: TV2

Ő is válaszhatott valakit maga mellé, nem férfit akart kalandozni vinni, inkább Hannát hívta el randira. Ők ketten más csapatban voltak korábban (azaz ellenfelek voltak), és a többiek szerint Máté már régebben felfigyelt a lányra, aki ennek ellenére igencsak meglepődött, zavarba is jött. Ezen a pikáns helyzeten persze mindenki jól vigyorgott, a lányok este még meg is látogatták Hannát, kibeszélni a helyzetet, amúgy csajosan.

A pikáns, egzotikus randiról itt talál képeket.

Az Exatlon három hónapjának legjobb képeit itt találja.