Hét sorozat, amelyet könnyen végignézhet a hosszú hétvégén

I Am the Night, Chris Pine
Vágólapra másolva!
Itt a négynapos hétvége, végre bepótolhatja azokat a sorozatokat, amelyekkel eddig csak szemezett – sőt az ünnepek alatt akár több szériát is ledarálhat, hisz akadnak olyanok is, amelyeknek egy szabadnap alatt bőven a végére érhet. A Fekete Dália-gyilkosságról tudna meg többet, netán a Parfüm ihlette bűntényektől borzongana? Vagy inkább egy könnyedebb darabot nézne a mennyország működéséről, esetleg egy francia komikus hányattatásairól az Egyesült Államokban? Ajánlunk pár, itthon kevéssé ismert szériát.
Vágólapra másolva!

Miracle Workers

7 x 19-21 perc

Egy sorozat, amelyben az Istent Steve Buscemi, az egyik angyalát pedig Daniel Radcliffe játssza, kell ennél több? Egy hibbant munkahelyi komédiáról van szó, amelyben a munkahely történetesen a mennyország: itt dolgozik Radcliffe karaktere, és csupán annyi lenne a dolga, hogy az emberek imáit kezelje – ennél többet kell azonban tennie, ha nem akarja, hogy elpusztuljon a Föld, amellyel Isten már egyáltalán nem törődik.

Russian Doll

8 x 25-30 perc

A széria az Idétlen időkig alapötletéből merít, a főhős ugyanis újra és újra, és újra, és újra kénytelen átélni ugyanazt a napot, miközben próbálja kideríteni, hogy mi történik vele. Annyi a különbség, hogy a központi karakter itt egy nyers, önpusztító életmódot folytató nő, akinek nem az ébredés, hanem a halála után kezdődik újra ugyanaz az este, a 36. születésnapi partija.

Huge In France

8 x 30 perc

Ez lehet az új Sikersorozat (Episodes), hisz abban britek forgatták újra a sorozatukat az Egyesült Államokban Matt LeBlanc-nal, ebben pedig a francia komikus, Gad Elmaleh költözik Los Angelesbe – ahol nemhogy nem híres, de senki még csak nem is hallott róla. A beilleszkedést nem segíti kamasz fia sem, aki modellként dolgozik, és teljesen hidegen hagyja a komédia műfaja.

Ha nem volt elég a sorozatokból, itt talál még hét, korábbi produkciót, amelyeket szintén ledarálhat egy-egy nap alatt.