Áramütés, gázolás, több méter zuhanás - durva forgatási balesetek

Dominic Purcell, sérült, baleset
Vágólapra másolva!
Egy filmforgatás nem mindig veszélytelen, a kaszkadőrök mellett a színészek és más munkatársak is megsérülhetnek, netán meg is halhatnak felvétel közben. A The Walking Dead-nél egy kaszkadőr, egy másik sorozatnál egy produkciós asszisztens vesztette életét, de producer is akadt olyan, akinek amputálni kellett a lábát egy balszerencsés munkanap után. Az elmúlt pár évből válogattunk súlyos balesetekből, amelyek tévésorozatok forgatásán történtek.
Vágólapra másolva!

Fejbe csapta egy vasrúd, csoda, hogy túlélte

Dominic Purcell a baleset után Forrás: Instagram/Dominic Purcell

A szökés ötödik évadjának forgatásán történt Marokkóban, hogy a Lincolnt alakító Dominic Purcellt fejbe találta egy súlyos vasrúd, miután szétesett az egyik kellék. Az Instagramra akkor kitett, fenti fotón a színész elég rondán festett, az orra két helyen is eltört – az orvosa pár pohár bor után még azt is elárulta neki, hogy nagy szerencséje volt, hogy egyáltalán életben maradt egy ilyen erejű ütés után.

A kolléganőjét féltették, pedig ő volt veszélyben

Poldark: tengeri forgatásból lett a baj Forrás: BBC

A Poldark főhőse, Aidan Turner 2016-ban egy tengeri forgatás során sérült meg: épp egy csónakból emelte ki a kolléganőjét, Eleanor Tomlinsont, amikor egy hullám elsodorta a ladikot, és pont a fejéhez csapta. A karjában tartott színésznőt persze beejtette a vízbe, így mindenki az ő segítségére sietett, holott Turner volt nagyobb veszélyben. „A Kelta-tenger a tél közepén nem a legjobb hely arra, hogy egy fejsebbel pihenj benne" – emlékezett később.

Kocsival csapta el a kaszkadőrt a színész

Tom Sizemore Forrás: Getty Images

Szintén 2016-ban történt, hogy A sólyom végveszélyben egykori sztárja, Tom Sizemore a Shooter forgatásán elgázolt egy kaszkadőrt, akit több csonttöréssel és egyéb sérülésekkel szállítottak kórházba. A színész egy reptéri felvételnél rükvercbe kapcsolt az általa vezetett kocsival, gázt adott, de nem vett észre egy kaszkadőrt, konkrétan rátolatott – nyolc stábtagnak kellett leemelnie az autót a szerencsétlenül járt férfiról, aki aztán be is perelte Sizemore-t.