A Wonder Woman címszereplője akkor rémült halálra, amikor 2017-ben felkérték, hogy legyen az egyik epizód házigazdája a Saturday Night Live-ban. A színésznő attól félt, hogy „hülyén fog hangzani", ahogy beszél, érezhető akcentusa van ugyanis, miután Izraelben nőtt fel. Amúgy is remegett a hangja, már csak attól, hogy kimondta a műsor címét, a nyitó monológjánál is lehetett látni, hogy mennyire izgul:
A színész az Off Camera című interjúsorozatban mesélt arról, hogy annak idején miként került be az Office-ba. A castingon várakozás közben megkérdezte tőle valaki, hogy ideges-e, mire ő azt mondta, igen, nagyon szereti ugyanis a készülő széria brit eredetijét, és félt attól, hogy az amerikai verziót rettenetesen el fogják rontani. Mint kiderült, pont a producernek, Greg Danielsnek panaszkodott, úgyhogy sűrű bocsánatkérések közepette kiment a helyiségből, és pánikrohamot kapott. Mire visszament, már mindenki rajta nevetett, de pont emiatt igen oldott volt a hangulat a tényleges válogatón – talán ezért is kapta meg a szerepet.
A Kaliforniai álom-ban nyújtott alakításáért Oscart kapott, előtte azonban a háta közepére sem kívánta a szerepet, annyira félt attól, hogy megint énekeljen. Amúgy is gyerekkori szorongások és pánikrohamok vitték a színészet felé, nem az a nagyon laza típus, a musicalekkel pedig kifejezetten szenvedett a Broadwayn. A Kabaré idején elment a hangja, minden előadáson úgy küzdte át magát: akkor meg is fogadta, hogy soha többet nem vállal énekes-táncos szerepet. A Kaliforniai álom kedvéért aztán mégis kivételt tett, és milyen jól jártak vele a nézők.