A történet főhőse Wayne Hays (Mahershala Ali) nyomozó, aki egy eltűnt kamasz testvérpár, Will és Julie Purcell után nyomoz. Pizzolato merészet húz, ugyanis egyszerre három szálon vezeti a sztorit. Az eltűnés idején, amikor Hays megkapja az ügyet 1980-ban, a nyomozás után tíz évvel, illetve „napjainkban", 2015-ben.
Szerencsére minden idősík remekül elkülöníthető, s bár kicsit sokat ugrálunk az időben, a cselekmény nem esik szét darabokra, a részleteket világosan tudjuk követni. A háromféle szál indokoltsága nyilván megkérdőjelezhető, de tisztán látszik, hogy minden szegmens másért érdekes, még akkor is, ha Pizzolato így előre lelő számos apróbb fordulatot.
Az elsőn Hays, vietnámi veteránként igyekszik minél kevesebb munkával megúszni a műszakot, a másodikban már tapasztalt, sokat látott nyomozónak tűnik, az utolsóban pedig megfáradt öregemberként a múlt kísérti. Egyedül ő köti össze a történetet, de a pilot megtekintése után nehéz eldönteni, hogy hova fog kifutni, és miért ekkora volumenű a két gyermek eltűnése.
Ami első blikkre feltűnik, hogy Pizzolato vissza akart térni az első évad stílusához, jellegéhez. Ott a sárgás, szürkés képi világ dominált, míg a folytatásban a vörös és a sötétebb színek. Jelen esetben újfent a fakó vizualitás jellemzi a képeket és a nagyváros helyett egy arkansasi közösségben találjuk magunkat.
Szintén a True Detective egy sajátossága, hogy nem siet sehova. Hiába zajlik három szálon a cselekmény, borzasztóan lassan hömpölyög. Fokozatosan csepegteti a kérdéseket, fokozza a feszültséget, már-már altat és a megfelelő időben bedob a mélyvízbe.
Lapozzon, a cikk folytatódik!