Véget ért A Nagy Duett, megvannak a győztesek

Nagy Duett
Vágólapra másolva!
Négy párossal rajtolt vasárnap este A Nagy Duett döntője, a műsor közben elbúcsúztak Kollányi Zsuzsitól és Kamarás Ivántól, ők végeztek a negyedik helyen.  Ezen az estén csak a nézők szavaztak, a zsűri szóban értékelt, a hatodik szériát pedig Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte.
Vágólapra másolva!

A produkciók után közvetlenül a maximális 10 pontból a harmadik 7,93 pontot, a második 8,29-et, az első helyezett pedig 9 pontot kapott a nézőktől - továbbra sem derült ki, hogy kiket takarnak a fantomképek.

A Nagy Duett Hivatalos Oldala (@tv2anagyduett) által megosztott bejegyzés,

A Nagy Duett Hivatalos Oldala (@tv2anagyduett) által megosztott bejegyzés,

A nézők kaptak egy összefoglalást az estéből, miközben eldönthették az applikáció segítségével, hogy kire adják le utoljára a voksukat.

Nagy Adrit kérdezte elsőként Liptai arról, hogy kit látna szívesen győztesként, ő Tápai Szabináékat emelte ki, Pápai Joci nehezen hozta meg a döntést, de Horváth Tomiékat mondta ki elsőként, Kasza Tibi pedig úgy érezte, mindhárman megérdemelnék az első helyet.

A beérkező szavazatok alapján Csobot Adél és Rózsa György zártak a harmadik helyen, a második helyen Takács Nikolas és Tápai Szabina végzett,

A Nagy Duettet pedig Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte.

A Nagy Duett Hivatalos Oldala (@tv2anagyduett) által megosztott bejegyzés,