Ezek voltak a legjobb új sorozatok 2018-ban

Maniac
Vágólapra másolva!
Kovács úr 200 évig halott volt, de aztán felébredt, egy bérgyilkos színésznek állt, két ember egymás fejében utazott, egy szerencsétlen férfi pedig azt próbálta meg feldolgozni, hogy gyerekként rendszeresen megerőszakolta a saját apja. 2018 erős év volt a tévésorozatok frontján, de azért megpróbáltuk összegyűjteni a legemlékezetesebb, legizgalmasabb produkciókat, amelyek ebben az évben indultak.
Vágólapra másolva!

Narcos: Mexico

Forrás: IMDb
Forrás: IMDb

Annyiban nem új, hogy volt már három évad Narcos, de mindhárom Kolumbiában játszódott. Ez az idei menet már Mexikóba visz, teljesen új színészek játszanak (fantasztikusan) egészen más karaktereket, ráadásul a Netflix sorozata önmagát is első évadnak hívja, úgyhogy vegyük úgy, hogy új. Remek darab, már az első pár képkockával beszippantja a nézőt: a ruhák, a frizurák, az autók, a hangulat, a zene mind hozzátesznek ehhez az időutazáshoz.

Maniac

Ez meg mi a f... volt?! Kérdezzük az első rész után, de aztán szépen kisimulnak a dolgok, és megértjük, mire megy ki a játék – miközben egyre mélyebbre merülünk két beteg, vagy legalábbis annak mondott ember fejében.

Forrás: Netflix

Emma Stone és Jonah Hill valósággal lubickolnak a szerepeikben, hisz érzelmi szimulációs kísérletek során újabb és újabb karakterekként jelennek meg. Egymás után kémfilm, romantikus történet és fantasy is lejátszódik a képzeletükben, ami olykor egy komplett epizódot elvisz, és folyton ugrásra készteti a nézőket.

Forrás: Netflix

A sztori ráadásul egy olyan valóságban játszódik, amit nehezen tudunk hová tenni, bizonyos technológiák ugyanis a jövőbe mutatnak, az azonban itt tele van tárcsás telefonokkal, pixeles monitorokkal, beltéri dohányzással. Ja, és az egészet a True Detective rendezője, Cary Fukunaga hozta össze.