Hihetetlen, de ezek a magyar sztárok házasok voltak!

Gesztesi Károly, Liptai Klaudia, Rékasi Károly, Détár Enikő
Vágólapra másolva!
Rékasi Károly és Détár Enikő, Gesztesi Károly és Liptai Claudia, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán – csak néhány magyar sztárpár, akik egykor örök hűséget fogadtak egymásnak, együtt képzelték el a jövőt, de idővel mégis elváltak, és azóta más oldalán találták meg a boldogságot. Összeállításunkban felidézheti, hogy kik voltak egykor házasok a magyar sztárvilágból.
Vágólapra másolva!

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán 2005-ben vette feleségül Szinetár Dórát, akivel 2013-ig éltek házasságban, és egy közös gyerekük született. Nem titok, hogy Bereczkiék válása nem volt konfliktusoktól mentes, de ezeket mindig igyekeztek zárt ajtók mögött lerendezni.

„A parázs indulatvitákat mi lerendeztük telefonon, és próbáltuk mindig négyszemközt, nem más előtt. A gyerek előtt sosem. Biztos látták néhányan a vívódásunkat, de tartoztunk magunknak és annak a tizenhárom évnek annyival, hogy normálisan és határozottan kezeltük a helyzetet” – idézte fel ezt az időszakot nemrég.

Forrás: Instagram/Szinetár Dóra

Szinetár azóta ismét férjhez ment, 2015 óta Makranczi Zalán házastársa, közös gyermekük, a Down-szindrómával született Benjámin 2017 őszén érkezett.

Folytatódik a cikk, lapozzon tovább!