Láttak már szebb napokat is a kilencvenes évek magyar sztárjai

Kozsó
Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek nemzetközi sztárjai közül jó néhány ráfutott a drogokra, megjárta a börtönt, olyan is akadt, aki öngyilkos lett – róluk már írtunk korábban. Itthon jellemzően kevésbé durva sztorikkal találkozhatunk, de azért vannak a magyar hírességek között is olyanok, akik két évtizeddel ezelőtt még sokkal szebb napokat éltek.
Vágólapra másolva!

Ogli G

Mára jó útra tért, de hiteles gengszterrapper volt, 27 hónapig ült fogházban zsarolás és testi sértés miatt. 2001-ben tartóztatták le, de már 1999-ben a Mesél az alvilág című számmal ismertté vált, miután Kicsi Tysonnal közösen megalapította a TKO-t.

Legutóbbi lemeze 2015-ben jelent meg Ez a város címmel.