Hudson korábban azt mesélte, hogy az édesanyjával, Goldie Hawnnal együtt belefutottak egyszer egy szellembe, később árnyalta kicsit a találkozást: "Nem láttuk a szellemet, csak éreztük, hogy van ott egy lélek, valamiféle pluszenergia. Hiszek az energiában, és abban, hogy az agyunk látható dologgá tudja formálni" – magyarázta.
A néhai Leia hercegnő úgy hitte, egy darabig kísértett a házában a szelleme egy republikánus politikusnak, R. Gregory Stevensnek, aki ott adagolta túl magát 2005-ben. A színésznő azt mesélte, hogy abban az időben a lámpák maguktól fel- és lekapcsolódtak, illetve volt egy játék a szekrényben, amely nyomásra különböző káromkodásokat hallatott, ez is megszólalt éjszakánként.
Az énekesnő régi londoni lakásáról mesélt rémisztő történeteket, állítása szerint kétszer is látta ott egy kisfiú szellemét a fürdőszobában, utána rögtön el is költözött. Első alkalommal még a húgát bosszantotta a szellem, Cyrus azt mesélte, hogy csak a lány sikoltását hallotta, miután a zuhany alatt a víz hirtelen forróra váltott – pedig langyosra volt állítva –, és az ajtó is be volt zárva – holott a lány nem csukta be –, a kilincs pedig forró volt, meg is égette a lány kezét, ahogy hozzányúlt.
Cyrus ekkor mintha egy kisfiút látott volna ülni a mosdókagylón, aki aztán másnap este is megjelent, nézte, ahogy az énekesnő zuhanyozik.
A Britain's Got Talent-ben felfedezett énekesnő úgy hiszi, az édesanyja szelleme még mindig ott tartózkodik a lakásban – legtöbbször csak az energiáit érzi, de egyszer látta is már. "Azt hiszem, csak tudatni akarta velem, hogy minden rendben van vele. Kellemes illat kísérte, talán a parfümje volt, de ebben nem vagyok biztos" – mesélte.
A színésznek hat- vagy hétévesen volt egy különös élménye a család frissen vásárolt, New York-i apartmanjában, egyszer csak egy üres kabátot látott mozogni a folyosón. "Nem láttam fejet, testet vagy lábakat, csak egy kabát volt, de aztán az is eltűnt. Gyerek voltam még, úgy voltam vele, hogy hát, ez érdekes volt" – emlékezett vissza.