Elárulta, mit kezd a nyereménnyel a Ninja Warrior győztese

Vágólapra másolva!
Több ezer jelentkező közül csupán pár százan jutottak be a Ninja Warrior Hungary versenyébe, ahol heteken keresztül kemény feladatokkal kellett szembenézniük a ninja-jelölteknek. Végül csak húsz ember jutott a végső döntőbe, közülük került ki a győztes, Gyömrei Máté, aki a Mokka élő adásában kapta meg nyereményét kedd reggel.
Vágólapra másolva!

A fiatal veszprémi mászó a Mokkában mesélt a döntőről, szerinte az utolsó akadályok iszonyúan nehezek voltak, de igyekezett mindent kihozni magából. "Nem garancia, hogy ha valaki erős és ügyes, ott lesz a döntőben, mert annyira rizikós, és összetettek az akadályok, hogy bármelyik pillanatban bárki leeshet, kieshet' - mesélte a műsorról.

Ötmilliót nyert, lakást szeretne venni, ennek az alapját adja majd a Ninja Warriorban nyert összeg.