Brutális küzdelem után megvan Ninja Warrior Hungary királya

A győztes
Vágólapra másolva!
Sorra estek ki a nagy esélyesek, az egyik fiatal játékosért még spontán tüntetést is tartottak a nézők a helyszínen, követelve, hogy kapjon még egy esélyt a kiesés után. A nemzetközileg alkalmazott szabálykönyv azonban épp olyan kegyetlen, mint a finálé két kőkemény pályája, és a mindent lezáró, 20 méter magas torony. Vajon sikerült magyar nindzsát avatni?
Vágólapra másolva!

Több mint háromezer elszánt jelentkező közül került ki az a háromszázharminc nindzsajelölt, aki az elmúlt hetekben pályára állhatott a Ninja Warrior Hungary stúdiójában. Bakos „Turbódízel" Bence, Béres Norbert, Buzás Gábor, Csorba Martin, Gyömrei Máté, Horgas Péter, Kanizsai Árpád, Krizsán Dani, Margli Zsolt, Márialigeti Kristóf, Márta Zoltán, Merkely Bence, Nagy Dániel, Nerpel Barnabás, Pusztai Bence, Szemerédi Attila, Szentgyörgyi Rómeó, Tircs Gergely, Tompa Gábor és Tóth Arnold minden eddiginél nagyobb feladat elé nézett ezen az estén.

Nemzetközi műsor

A magyar ninja-jelöltekre váró 250 méter hosszú akadálypályájának építését nemzetközi stáb felügyelte. 15 tonna alumínium szerkezetet használtak fel, míg az egyes akadályok alatti medencékben 400 köbméter víz várta a hibázó, mélybe zuhanó ninja-jelölteket.

Ötezer négyzetméteren építették fel a Ninja Warrior döntőjének kőkemény pályáját. A világ több országában ment már ez az emberpróbáló vetélkedő, de mindössze hat embernek sikerült végigvinni az egészet. A kérdés ezen az estén tehát az volt, hogy az ígéretes magyar döntős csapatban van-e legalább egy olyan, aki nemcsak megnyeri a Ninját, hanem eljut a legvégéig.

Forrás: Istvan Ruff

A dicsőség az egy dolog, a fődíj viszont nem mindegy: 10 millió forintot ígértek annak, aki teljesíti időre az összes missziót. Ha senki nem éri el a végpontot, akkor a legmesszebb jutó sportember számláján jelenik meg egy jelentősebb summa, de nem 10, hanem csak 5 millió, és nem nyeri el a nindzsa címet sem.

20 kamera, 200 stábtag

A produkciót a közel húsz éves televíziós műsorgyártási tapasztalattal rendelkező IKO Műsorgyártó Magyarország készítette. A Ninja Warrior Hungary-n kétszáz stábtag dolgozott, köztük a három műsorvezető: Mádai Vivien, Majoros Péter „Majka" és Till Attila. Összesen 20 kamera rögzítette az eseményeket és 1500 lámpa világította be a műsor grandiózus díszletét, ahol 50 kilométer kábel futott.

Az első pályán kilenc akadály volt, időre kellett teljesíteni: mondanunk sem kell, hogy random ezerből nagyjából egy ember megy végig ezeken, az is szerencsével. A második pályán előbb öt akadály várt a versenyzőkre, majd igazán rövid pihenés után egy újabb szakasz jött, még három próbával. Ha eddig eljutott valaki, akkor egy 20 méter magas toronyba kellett felmászni, persze időre – ezt már erősen igénybevett, fáradt izmokkal.

Forrás: Istvan Ruff

Elsőként Márialigeti Kristóf teljesítette az első pályát, 3 és fél perc alatt. „Kemény volt, különösen a legvége. Feladni sose fogom. A külvilágot pedig végig ki tudtam zárni" – mesélte lihegve a részsiker után. A nagy tábor által támogatott Nagy Dániel edzőnek is sikerült, egy másodperccel ért el gyengébb eredményt, mint az előző rivális.

Forrás: Istvan Ruff

Sikerrel vette a pályát a közönség egyik kedvence, a fiatal Bakos „Turbódízel" Bence, de ez a szakasz már nem sikerült a mezőny egyetlen ismert versenyzőjének, Szentgyörgyi Rómeó személyi trénernek. 40 fölött jár, így is szép, hogy eddig eljutott. Végül tíz versenyző teljesítette az első pályát, ők folytathatták a küzdelmet.

Brutális szakasz jött

Átkerültek egy olyan szakaszra, amelyet Európában még senki nem teljesített, és a világon is csak öten, úgyhogy várható volt, hogy esésekkel és bánattal kezdődik majd ez a rész. Az idő egyre fontosabb tényező lett, és egyben a játékosok egyik nagy ellenfele is: volt, aki még bőven lógott egy medence fölött, bírta volna erővel, de lejárt a szűkös 80 másodperc.

A népszerű Turbodízel Bence már az első feladatnál belepottyant a vízbe, de tette ezt a döntő második pályáján, ahová már amúgy nagy dicsőség eljutni. A nézők percekig ordibáltak, hogy kapjon még egy esélyt, de erre nem volt lehetőség, van szabálykönyv is a világon.

Lapozzon a 2. oldalra, és elmondjuk, hogy ki nyert, és elég volt-e a teljesítménye a nindzsa címhez!