Este 11 után kiderült, hogy Erdős Viola és a London Kids kényszerült párbajra, ugyanakkor Mézes Norbert csont nélkül kiesett, mivel az egész estét tekintve ő kapta a legkevesebb nézői szavazatot. A párbajt a zenekarnak kellett kezdenie, és nem voltak könnyű helyzetben, mert a magyar X-Faktorban a bandáknak soha nem ment jól, rendre kipottyantak az elején.
A párbajra összekapta magát a London Kids és a kopasz énekesnő is, mindkettő hallgatható, helyenként igazán jó produkciót hoztak össze, ráadásul magyarul. Gáspár szerint jobbak voltak a ráadásban, mint 1-2 órával korábban, a show-ban, és ugyanezt mondta ByeAlex is. Ekkor 1-1 volt az állás, Radics Gigi következett: „A stenk felhozta jobban a produkciókat” – vélte, majd a London Kids ellen szavazott. Borotvafülről és pengenyelvről papolt valamit Puskás mentor (a legszórakoztatóbb a négyből), majd hosszan elemzett, végül ő is a zenekart küldte haza.
Gáspár Laci volt a mentoruk, fogta is a fejét elkeseredésében, utána forgatta szemeit, nagyot fújtatott, de ez már tény: két csapata esett ki két show alatt, és innentől szinte alig lesz munkája hét közben az X-Faktorral. Csak a Ricco-Claudia duett maradt neki, ők viszont a szlovák-cseh műsorban már egyszer messzire jutottak, a nő tíz évig énekelt német bárokban, gyakorlatilag profik, nem nagyon kell csiszolgatni a hangjukat.
Alább szavazhat: