Szabad szex és büntetés - sztárok, akik szektában nevelkedtek

Nők, akiknek teste még fél évszázad után is vadító, Michelle Pfeiffer
US actress Michelle Pfeiffer poses as she arrives for the French premiere screening of "Malavita" (The Family), on October 16, 2013 at the EuropaCorp Cinemas in the Aeroville shopping centre in Roissy-en-France, north of Paris. AFP PHOTO / PIERRE ANDRIEU / AFP / PIERRE ANDRIEU
Vágólapra másolva!
Leah Remini a minap első jelölésével egyben meg is nyerte első Emmy-díját, méghozzá a sokat vitatott és támadott Leah Remini: Scientology and the Aftermath című sorozatáért, amely nagy részben az egyház praktikáiról szól. „Anyu, köszönöm! Most hivatalosan is megbocsátom, hogy bevezettél a vallásba” – tréfálkozott a médiaeseményen a színésznő. Ennek apropóján utánanéztünk, kik kerültek még hasonló helyzetbe a sztárvilágból.
Vágólapra másolva!

Patricia Arquette

Forrás: AFP/Valery Hache

A Médium idején az Origónak is nyilatkozó színésznő 2011-ben Oprah Winfrey-nek mesélt arról, hogy milyen volt egy kommunában felnőni Virginiában. Mint mondta, a szülei a közösséggel egy új társadalmi rendszert próbáltak kiépíteni, de aztán rájöttek, hogy a közösség tagjai sok rosszat hoztak magukkal a társadalomból, lehetetlen rájuk építeni.

Joaquin Phoenix

Forrás: AFP

A háromszoros Oscar-jelölt színész – Rose McGowanhez hasonlóan – szintén az Isten gyermekeinél nevelkedett, úgy mesélte, a szülei találtak egy hozzájuk hasonlóan gondolkodó közösséget. Amikor rájöttek, hogy másról van szó, Kaliforniába költöztek, akkor változtatták meg a nevüket Bottomról Phoenixre.

Toni Braxton

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Bryan Steffy

Az énekesnő az Igazság Oszlopa nevű keresztény egyesülethez tartozott, elmondása szerint a szülei igencsak beleszédültek a vallásba. A közösségben a nőknek teljes mértékben el kellett fedniük a bőrüket, és szinte minden világi dolog tilos volt, a tagok például moziba sem járhattak.