A Hetedik mennyország egykori sztárjára, a legutóbb a The Sinner-ben látott Bielre még a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne rámondani, hogy túlsúlyos, ő azonban így is elégedetlen az alakjával, még a mostaninál is keskenyebb csípőt és hosszabb lábakat szeretne. Ráadásul viszonylag gyakran jelennek meg rajta pattanások is, amit szintén nem szeret magán.
Még az egykori szupermodellnek sincs kellő önbizalma, mint mondta, annak idején pont azért vágott bele a modellkedésbe, hogy kicsit magabiztosabbnak érezze magát. Ez azonban számos pozitív visszajelzés ellenére sem sikerült neki, ezért folytatta tovább a munkát – majd a filmezésbe, tévézésbe is belevágott, többek között az Empire-ben is láthattuk több epizódban.
Hogy a végére még egy férfit említsünk, a Mad Men – Reklámőrültek főszereplője egyáltalán nem tartja jóképűnek magát, szerinte ez a jelző az olyanoknak jár, mint Brad Pitt vagy Ryan Reynolds. Ehhez képest a Salon.com a világ legszexibb férfijának választotta 2007-ben, és a People hasonló listáján is szerepelt egy évvel később.