Új zsűritagokkal és visszatérő versenyzőkkel rajtol a Virtuózok

Virtuózok döntő
Vágólapra másolva!
Két új zsűritag, új műsorvezető, valamint a korábbi évadokból ismert visszatérő versenyzők is lesznek a Virtuózok harmadik szériájában. A klasszikus zenei tehetségkutató pénteken felvezető műsorral indul.
Vágólapra másolva!

"Idén is nyolc adás lesz, nyolc héten át lehet szurkolni a fiatal virtuózoknak. Lesznek köztük olyanok, akik már az első két szériában képernyőre kerültek és idén újra megmérettetik magukat" - mondta Koltay Anna, aki új műsorvezetőként a korábbi két évadból ismert Bősze Ádám párja lesz.

Forrás: MTVA, fotó: Penziás Nikolett

Az eddigi három zsűritaghoz két új csatlakozik. Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész fog ülni a zsűriben.

"A sorozat pénteken este az Így született a Virtuózok című műsorral indul, ami visszatekint az előző két évadra, az ötlet megszületésére, megvalósítására, és interjúkat lehet látni az eddigi résztvevőkkel. Maga a verseny április 14-én indul" - mondta Bősze Ádám.

Idén nemcsak június 2-i finálé lesz élő, hanem előtte a május 26-i döntő is, amikor a közönség a korcsoportok győzteseire szavazhat.