Sorozatszínészek, akik meg akarták öletni a karakterüket

Vágólapra másolva!
A sztárok közül nem mindenki ragaszkodik a munkájához, főleg a sorozatszínészeknél fordulhat elő, hogy egy sokéves projekt után már inkább más kihívások után néznének. Ilyenkor a legjobb megoldás, ha az ember megkéri a producert, hogy nyírja ki a karakterét – nem egy ilyen példát tudunk a tévéiparból. Figyelem, spoilerek következnek!
Vágólapra másolva!

Dan Stevens (Matthew Crawley, Downton Abbey)

Stevens eleve három évre szerződött le a Downton Abbey-hez, aztán már úgy döntött, hogy több évadra nem is ír alá –

a karaktere autóbalesetben halt meg a harmadik szezon végén.

A színész akkor azt mondta, inkább a filmes és színpadi karrierjére koncentrál: hálás ugyan a sorozat készítőinek, de nagyon lekötötte a szerepe, felszabadító volt számára, hogy kilépett a produkcióból.

Dan Stevens mint Matthew Crawley Forrás: ITV

Josh Charles (Will Gardner, A férjem védelmében)

Hasonló volt a helyzet Charlesnál is, a szerződését folyton meg kellett újítani, a negyedik évad után azonban már mást csinált volna. Végül az ötödik szezon közepén az egyik ügyfele lelőtte a tárgyalóteremben, ami valósággal sokkolta a nézőket – pedig a színész és az alkotók már nagyjából egy évvel korábban megtervezték a jelenetet.

Josh Charles mint Will Gardner Forrás: CBS

Kal Penn (Dr. Lawrence Kutner, Doktor House)

Penn 2009-ben lehetőséget kapott arra, hogy – miután részt vett Obama kampányában – a Fehér Házban dolgozzon, emiatt kérte a Doktor House alkotóit, hogy rövid úton intézzék el a karakterét.

A producerek eleget is tettek a kérésének, Kutner öngyilkos lett a történet szerint.

Penn egyébként azóta visszatért a színészi karrierhez, benne volt az Így jártam anyátokkal-ban is, legutóbb pedig a Designated Survivor-ben szerepelt.

Kal Penn mint dr. Lawrence Kutner Forrás: Fox

T. R. Knight (Dr. George O'Malley, Grace klinika)

A közönségkedvenc Knight egyszerűen nem értette meg magát a Grace klinika ötletgazdájával, Shonda Rhimesszal, mint elmesélte, kommunikációs szakadék tátongott közöttük, egyetlen válaszban sem bízhatott a karakterére vonatkozólag. Mindezt az ötödik évadra elégelte meg, O'Malley-t pedig elcsapta egy busz.

T.R. Knight mint George O'Malley Forrás: ABC