Akkorát hibáztak, hogy kirúgták őket a saját sorozatukból

Charlie Sheen, Két pasi meg egy kicsi
Vágólapra másolva!
A rugdosódó Thomas Gibsoné nem egyedi eset: a tévécsatornák nem túl megbocsátóak, ha a vezetők úgy gondolják, sztárjuk nagyot hibázott, ezért további szerepeltetése rontana a műsor megítélésén, esetleg olyan problémás a viselkedése, hogy nem akarnak vele tovább együtt dolgozni. Íme fél tucat példa a közelmúltból és régebbről.
Vágólapra másolva!

Charlie Sheen

A botrányhős színész 2003-as indulása után nyolc évig volt az egyik kulcsfigurája a Két pasi – meg egy kicsi című sitcomnak, sőt mondhatni, hogy nagy részben rá épült a széria. 2011-ben azonban bebizonyosodott, hogy még a legjobban fizetett tévészínész sem pótolhatatlan.

Sheent példátlan módon évad közben cserélte le a Warner Bros. stúdió és a CBS televízió, a sorozat nyolcadik évada így a tervezett húsz helyett csak tizenhat részes volt, a következő szezonban pedig már Ashton Kutcher játszotta a harmadik főszerepet.

Charlie Sheen a Két pasi meg egy kicsiben Forrás: Warner Bros.

Aki egy kicsit is ismeri a sztár viselt dolgait, annak nem szükséges részletezni, mi is vezetett idáig. Ahogy azt az Ámokfutás, idegosztály: sztárok emlékezetes összeomlásai című összeállításunkban is megírtuk, a színész egyéb botrányai (prostik, pornósztárok, egy New York-i szállodai szoba szétverése, családon belüli erőszak) mellett nyilvánosan ócsárolta a Két pasi – meg egy kicsi alkotóit, ezenkívül azzal nehezítette a munkát, hogy a forgatás idejére időzítette aktuális elvonókúráját. Az ő esetében tehát mondhatjuk, hogy összeadódott image-romboló tevékenysége és az együttműködést nehezítő összeférhetetlen természete.

Jeremy Clarkson

A Top Gear műsorvezetőjének esete is bizonyítja, hogy a tévétársaságok nem kizárólag az Egyesült Államokban szigorúak. Az autós magazinműsor 2002-től kezdve futott hatalmas sikerrel a BBC-n, Jeremy Clarksonnal és csapatával az élen. Egészen addig, amíg a kissé heves vérmérsékletű Clarkson 2015-ben úgy orrba vágta Oisin Tymon producert, hogy az kórházi ellátásra szorult.

Jeremy Clarkson és csapata Forrás: BBC

A műsorvezetőnél állítólag azért szakadt el a cérna, mert egy hosszú forgatási nap végén a stábot nem várta meleg étel a szállodában. A kirúgott Clarkson nélkül viszont nem vállalta a folytatást a Top Gear másik két arca, James May és Richard Hammond sem, így a BBC is nehéz helyzetbe került: a műsor egy évig szünetelt.

Matt LeBlanc a Top Gearben Forrás: BBC

De egyik felet sem kell félteni. Clarkson azóta régi csapatával The Grand Tour címmel vezet utazós autós műsort az Amazonnál, a Top Gearbe pedig a Jóbarátok sztárját, Matt LeBlancot és Chris Evans veterán rádiós és televíziós műsorvezetőt szervezték be.

A végső nyertes ugyanakkor mégis a balhés Clarkson, hiszen míg az ő új műsora remekül fut, addig a Top Geartől elpártoltak a nézők, Evanstől pedig néhány adás után megvált a csatorna. Esetében a menesztést mindössze az indokolta, hogy nem jöttek ki Matt LeBlanckal.

Még két botrányhős hátravan, lapozzon!