Két Agymenők-szereplő sorsa még mindig bizonytalan

Agymenők
Agymenők (szeptember 24.)
Vágólapra másolva!
A stúdió a főszereplőkön kívül a Sheldon barátnőjét játszó Mayim Bialikkal és a Howard párját alakító Melissa Rauchhal is szerződést akar hosszabbítani, de ehhez valamilyen szinten fel kéne zárkóztatni gázsijukat a részenként egymillió dollárt kereső sztárokéhoz, ami sajnos nehézségekbe ütközik.
Vágólapra másolva!

Ez utóbbit azonban sajnos több tényező is nehezíti. Mint ismeretes, korábban Helberg és Nayvar is sokkal kevesebb gázsit kapott, mint a széria legnagyobb sztárjainak számító Parsons, Cuoco és Galecki, ám az ő fizetésüket mostanra sikerült feltornázni. Bialik és Rauch esetében azonban most sokkal kedvezőtlenebb a piaci környezet.

A teljes szereplőgárda 2013-ban a People’s Choice Awardson: Cuoco bal szélen, Parsons leghátul, Galecki jobb szélen Forrás: Christopher Polk / Getty Images North America / AFP

Hiába kaszált ugyanis eddig több mint egymilliárd dollárt a gyártó stúdió, a Warner Bros. az Agymenőkkel, a 11. és 12. évadra várhatóan csökkenni fognak a számaik, mivel megváltoztak a kábeltelevíziózás szabályai (a tévécsatornák már nem epizódok, hanem hetek után fizetnek, ami értelemszerűen kisebb összeget jelent, hiszen az újrajátszások miatt adott esetben több rész is lemehet egy héten).

Bialik és Parsons az Agymenőkben Forrás: Comedy Central

A szériát sugárzó legnagyobb csatorna, a CBS által a gyártónak fizetett licenszdíj ezenkívül becslések szerint most nagyjából 6-7 millió dollár lehet, amiből ugye 5 millió kapásból elmegy az öt sztár gázsijára, és akkor még ott van a többi produkciós költség is.

Bialik és Rauch így nem indulnak túl jó helyzetből,

de a velük zajló komolyabb tárgyalások még csak a héten kezdődnek. A hírről tudósító Varietynek egyelőre nem nyilatkozott sem a Warner, sem a CBS, sem a két színésznő, de értesüléseik szerint mind a stúdiónál, mind a csatornánál nagyon optimisták azzal kapcsolatban, hogy megegyezésre jutnak.